Eljárást indított a GVH az IBUSZ ellen

Már megkezdte az IBUSZ a kötelezettségvállalásainak végrehajtását abban a versenyfelügyeleti eljárásban, amely a cég feltételezhetően megtévesztő árfeltüntetési gyakorlata miatt indult - tájékoztatta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kedden az MTI-t.

A közlemény szerint az utazási iroda a jövőben fenntartja az időközben bevezetett, már helyes reklámmódszereit, így a GVH eljárásának köszönhetően tisztább verseny keretében térhetnek majd vissza a szervezett utazások a járványhelyzet enyhülésével.

A versenyhatóság eljárása azért indult, mert az IBUSZ Utazási Irodák Kft. honlapján közölt, közösségi médiás és kirakati hirdetései - a piacra jellemző módon - a repülőgépes utazási csomagok teljes ára helyett kizárólag a részvételi díjat tették közzé. Az utazáskor ehhez valójában hozzáadódtak egyes, kötelezően fizetendő díjtételek, például az idegenforgalmi adók és illetékek, ami megtéveszthette a fogyasztókat, valamint megnehezítette az egyes ajánlatok összehasonlítását.

A GVH hangsúlyozta: egy vállalkozás az árak reklámozásakor kétféleképpen járhat el jogszerűen. Egyrészt már az első kapcsolatfelvételkor, azaz a fogyasztó figyelmének felkeltésekor megjelenítheti a teljes, fizetendő árat. Ez teszi legjobban lehetővé a különböző árak összehasonlítását, így a fogyasztók számára ez a legkedvezőbb módszer. A másik lehetőség, hogy jól észlelhetően - az alapár megjelenítésével azonos módon, hasonló hangsúllyal - a hirdetés részeként feltüntet minden további díjelemet, amely elkerülhetetlenül részét képezi a végső árnak, megjelölve azok pontos jogcímét. A fogyasztók számára így szintén egyértelművé válhat, hogy mekkora a végösszeg, és pontosan milyen elemekből tevődik össze.

Az IBUSZ a versenyhivatali eljárás során önként módosította kérdéses gyakorlatát, csatlakozva a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) teljes árat alkalmazó kezdeményezéséhez. A versenyhatóság - tekintettel a járványhelyzet miatti piaci visszaesésre is - elfogadta a vállalkozás előremutató kötelezettség-vállalását. Ez alapján a cég a jövőben is fenntartja önként megkezdett, az árak egyértelmű feltüntetésére vonatkozó kommunikációját, és elvárja ugyanezt partnereitől a közvetített csomagok esetében. Az IBUSZ emellett idén tavaszig kampányt folytatott a fogyasztók tájékoztatása érdekében, célirányú oktatásban részesítette értékesítőit, valamint olyan belső megfelelési programot dolgozott ki és vezetett be, amely a jövőben hatékonyan segíthet elkerülni a hasonló típusú jogsértéseket - közölte a GVH.

Forrás: MTI


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.