Elkészült a fejlesztés a Miskolci Állatkertben

Befejeződött a Miskolci Állatkert és Kultúrpark ökoturisztikai fejlesztése, a csaknem 420 millió forintos beruházásnak köszönhetően új fogadóközpont épült és létrejött a Száhel bemutató épület oroszlán- és sivatagihiúz-kifutóval, valamint felújították a tigrisházat. Az új létesítményeket pénteken adták át.

Az önkormányzat a Széchenyi 2020 program keretében Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés című projekt részeként valósította meg a miskolci állatkert felújítását. A miskolci állatkert 1983. augusztus 20-án nyitotta meg kapuit még Miskolc Városi Vadaspark néven. Az intézmény azóta is folyamatosan fejlődik, az állatállomány is rendszeresen bővül, most azonban története egyik legnagyobb fejlesztését mutathatja meg a közönségnek. Az új fogadóközpont immár komplex szolgáltatásokkal várja az állatkert vendégeit, akik két új főlépcsőn és a mozgáskorlátozottak részére kialakított rámpán keresztül közelíthetik meg az épületet.

A mostani fejlesztés másik kiemelt eleme az úgynevezett Száhel bemutatóház lett. A 200 négyzetméteres komplexumban igazi "sivatagi-show" kel életre, látható lesz ott oroszlán, de helyet kapnak a Száhel övezet más ragadozó fajai is, mint a sivatagi hiúz. Az épületben emellett kialakítottak egy belső madárröpdét, ahova leopárdteknősök is kerülnek, hogy a terület életközösségének minél teljesebb képét mutathassák be. A Miskolc Holding Zrt.-hez tartozó miskolci állatkert fejlesztése 100 százalékos mértékben az Európai Unió és a magyar állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Forrás: MTI


TKI index: enyhén negatívnak érzékelték helyzetüket az ágazat szereplői

TKI index: enyhén negatívnak érzékelték helyzetüket az ágazat szereplői  

A szolgáltatási szektor - és benne a turizmus - továbbra is sokkal jobban teljesít, mint a gazdaság többi szektora.
Budapest gyógyfürdőibe csábít az amerikai szaklap

Budapest gyógyfürdőibe csábít az amerikai szaklap  

A magyar főváros termálkincseiről is beszámolt az amerikai turisztikai szaklap.
Megnyílt a Néprajzi Múzeum minden eddiginél nagyobb állandó kiállítása

Megnyílt a Néprajzi Múzeum minden eddiginél nagyobb állandó kiállítása 

A 3600 műtárgyat bemutató tárlat október 11-től látogatható.
Elstartolt a kreativitás legnagyobb ünnepe - dübörög a Budapest Design Week

Elstartolt a kreativitás legnagyobb ünnepe - dübörög a Budapest Design Week 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) szervezésében, 2024. október 10-én vette kezdetét az ország legnagyobb designfesztiválja, a Budapest Design Week.
Turisztikai fejlesztések indulnak a Pallavicini-kastélynál

Turisztikai fejlesztések indulnak a Pallavicini-kastélynál 

A közlemény szerint a fejlesztések 319 millió forintos költségeit uniós támogatás fedezi, a munkálatok a kivitelezési szerződések aláírása után kezdődhetnek meg.
Acappella zene ünnepe Szegeden

Acappella zene ünnepe Szegeden 

A XVII. Fool Moon Acappella Fesztiválon a műfaj legjobb hazai képviselői és nemzetközi nagyágyúi lépnek majd fel, együtt bemutatva a vokális zene gazdag világát.
Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben

Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben 

2024 augusztus végén a SZÉP kártyákon összesen 96,5 milliárd forint állt rendelkezésre.
Városi séta a miniszobrok nyomában

Városi séta a miniszobrok nyomában 

A főváros utcáin időről-időre felbukkanó miniszobrok nyomába ered október 12-én egy városi séta.
Ez a Klauzál tér már nem az a tér,  ami emlékeiben él

Ez a Klauzál tér már nem az a tér, ami emlékeiben él 

Meghatározó szempont volt, hogy a tér a történelmi öröksége miatt ne csak a kikapcsolódás és a pihenés, hanem a méltó megemlékezés helyszíne is legyen.
A jövő burkolati trendje: vissza a természethez

A jövő burkolati trendje: vissza a természethez 

Organikus formák és természetes árnyalatok uralják a 2025-ös burkolati trendeket.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.