Elkészült a Jáki templom belső felújítása

Elkészült a Jáki templom belső restaurálása, húsvétkor a hívek, az ünnepek után pedig már a turisták is újra látogathatják a magyar középkori építészet egyik legjelentősebb épületét - közölte Sarkadi Márton építész, projektvezető csütörtökön az MTI-vel.

Az Árpád-kori román stílusú templom belseje egy több mint 2 milliárd forintos állami támogatással zajló projekt keretében újult meg, melynek részeként hamarosan megépül a tervezett látogatóközpont is - fűzte hozzá. Sarkadi Márton elmondta: a Jáki templom restaurálása hosszabb-rövidebb megszakításokkal már az 1980-as évek vége óta zajlik, 2017-ben a kormány 2 milliárd forint támogatást nyújtott az "ikonikus" építészeti emlék felújítására, a munkálatok előkészítése 2018-ban kezdődött, a kivitelezés 2020 nyarától gyorsult fel. Felsorolása szerint elvégezték a régészeti feltárást, befejezték a falkutatást, a falfelületek és freskók restaurálását, valamint elvégezték azokat az építészeti munkákat, amelyek a templom használatát és hosszú távú állagmegóvását szolgálják, többek között korszerűsítették az épület elektromos hálózatát és hangosítását. Hátra van még némi munka a sekrestye homlokzatán és be kell fejezni a nyugati kapu restaurálását - fűzte hozzá a szakember.

A projekt megvalósítása a templomkert rendbetételével, a sétányok, lépcsők, kapuk felújításával, valamint nem utolsósorban a látogatóközpont felépítésével folytatódik - mondta. Pap Ildikó régész az MTI-nek elmondta: a régészeti feltárások során bebizonyosodott, hogy a XIII. század első felében épült templom helyén állt már egy korábbi épület. A 13 méter hosszúságú épület feltevésük szerint XI. századi, egyházi célokat szolgálhatott, templom lehetett. Hozzátette: a templombelsőben végzett ásatások során rátalálhattak a Ják nemzetség temetkezési helyére, nagy valószínűséggel kijelenthető az is, hogy egy feltárt téglasírban megtalálták Jáki Nagy Márton, a jelenlegi templom építtetőjének sírját és földi maradványait is.

Forrás: MTI


Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.