Elmeszeli a járvány az év végi rendezvényeket

Ugyan néhány hete még úgy tűnhetett, hogy a cégek bátran rendezhetnek a járvány előtti időszakot idéző karácsonyi összejöveteleket az év végén, nagyot fordult a világ, mert a negyedik hullám erősödése mellett sokan nem merik megkockáztatni, hogy egy légtérbe hívják az összes dolgozót.

Az elmúlt hónapokban a magas átoltottságnak köszönhetően stabil volt a járványhelyzet Magyarországon, de október közepe óta ismét dinamikusan emelkedik a fertőzöttek száma, egyre több beteg került kórházba és napról napra több áldozatot követel a vírus. Az, hogy a pandémia dinamikája negatív irányt vett, vélhetően hatással lesz a céges karácsonyozásokra is, aminek az előszelét már most is lehet érezni. Pintér Antal, a Flinkit! ötletgazdája azt tapasztalja a piacon, hogy a cégek elkezdték tömegesen visszamondani a már előkészített programokat.

„Az esetszámok meredek emelkedése miatt a vezetők nem tartják felelős viselkedésnek a nagy események megrendezését, ilyen kiszámíthatatlan körülmények között nem mernek nagyszámú munkavállalót egy légtérbe meghívni. Nemcsak beltéren, hanem kültéren sem tartják meg ezeket, ami oda vezet, hogy a karácsonyi partik ismét csak online térben valósulhatnak meg zömében” – magyarázta.



Visszatérnek a virtuális vacsorák, borkóstolók és online játékok

Pintér Antal elmondta, tavaly a második hullám közepén, vakcinák hiányában szóba sem kerülhettek még a személyes jelenlétű céges évzárók, ezért a legtöbb vállalatnak van már tapasztalata a virtuális karácsonyi bulik megszervezésében is. Mint fogalmazott, ilyenkor előtérbe kerülnek azok a megoldások, amik az online térben összehozzák a csapatot. A legtöbb ilyen programot tavaly a kényszer szülte, de a közös élményt így is sikerült megadni a munkavállalóknak.

A szakember szerint népszerűek lesznek decemberben a virtuális vacsorák, amikor minden dolgozónak házhoz szállítják az ételt és egy meetinghez kapcsolódva közösen fogyasztják el azt, de bevett szokássá váltak a korábbi hullámokban a hasonló módon lebonyolított borkóstolók is.

A cikk eredetileg a HRCENTRUM-on jelent meg.

Forrás: Hrpwr


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.