Ezek a sportesemények dobhatják meg idén a turizmust Magyarországon

2020-ban is több olyan nemzetközi sportesemény várható Magyarországon, amelyek nem csak a sportot kedvelők, de a vendéglátásban, turizmusban dolgozók kedvét is feldobhatják. 

Egy-egy rendezvény ugyanis látogatók tíz-, vagy százezreit vonzzák, és többségük külföldről érkezik. A Magyar GDP mintegy 7 százaléka a turizmusból származik, ezért ezek a sportesemények turisztikai szempontból is kiemelt jelentőségűek.

Időrendben haladva hozzánk legközelebb a 2020-as Fed-kupa női tenisz csapatvilágbajnokság döntője áll, A tornát 2020. április 14–19. között Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában fedett salakpályán rendezik 12 nemzet válogatottja részvételével.

Május 9-én Magyarország ad otthont a világ egyik legnagyobb közúti kerékpáros versenye, a Giro d’Italia rajtjának, a mezőny idén Budapestről rajtol, majd ugyanitt rendeznek időfutamot, ezt követően Győr, Székesfehérvár és Nagykanizsa is vendégül látja a több, mint száz kerékpáros részvételével zajló, közel három hetes viadalt. Ez a tizennegyedik alkalom, hogy a Giro nem Olaszországban indul.

Nem sokkal később már a vizes sportok szerelmesei szurkolhatnak, mivel május 11-étől rendezik meg Budapesten a 2020-as úszó Európa-bajnokságot.

A focirajongók sem maradnak szórakozás nélkül, idén Európa-bajnokságot tartanak több helyszínen is, amelybe Budapest is bekapcsolódik. A Puskás Arénában az F csoport mérkőzései mellett nyolcaddöntőt is rendeznek.

Budapest mellett Szeged is szerephez jut, a csongrádi megyeszékhelyen rendezik meg júliusban a gyorsasági kajak-kenu világbajnokságot.

A sor végére egy 34 éve visszatérő rendezvényt hagytunk, a Forma-1 újra visszatér a Hungaroringre: a száguldó cirkusz idén az augusztus 2-i hétvégén látogat el Mogyoródra a helyi vendéglátó egységek nagy örömére.

Forrás: Turizmus Online


Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről

Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről 

Az ALDI Utazás megbízásából készült országos reprezentatív felmérés szerint a gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni.
Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát

Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát 

Lüktető ritmusok, magukkal ragadó dallomok: A kubai szenvedély Budapestre érkezik.
Fókuszban a gólyavédelmi program

Fókuszban a gólyavédelmi program 

A fenntartható örökség fókuszába került a Bodrogkeresztúron az elmúlt években megvalósult gólyavédelmi program.
Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon

Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon 

Az elmúlt egy hétben két magyarországi turisztikai szolgáltatás is megszerezte a Good Travel Seal Platinum minősítését.
Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben

Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben 

Több helyen pezsgő vagy Valentin-napi koktél is jár e napon a fürdőbe való jegyhez.
Rekordszámú kiállító az idei képzőművészeti vásáron a Bálnában

Rekordszámú kiállító az idei képzőművészeti vásáron a Bálnában 

Csütörtökön megnyitja kapuit az ország legjelentősebb művészeti seregszemléje, az Art and Antique Budapest.
Inváziós faj fenyegeti a Kis-Balatont

Inváziós faj fenyegeti a Kis-Balatont 

Felbukkant egy új, veszélyes betolakodó: a nutria.
Virtuálisan bejárható a BOTANIQ Turai Kastély

Virtuálisan bejárható a BOTANIQ Turai Kastély 

Az érdeklődők egy digitális időutazás során egyszerre fedezhetik fel az épület egykori lepusztult állapotát és a felújított kastélyt.
Szegeden már virágzik az orchidea – tematikus sétákon megtekinthető

Szegeden már virágzik az orchidea – tematikus sétákon megtekinthető 

Tematikus sétákon mutatják be a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének virágzó trópusi orchideáit e hét szombaton, majd február 22-én is.
Budapestről indul, Esztergomban zárul a legnagyobb idei hazai kerékpáros körverseny

Budapestről indul, Esztergomban zárul a legnagyobb idei hazai kerékpáros körverseny 

A száz évvel korábbi legelső kiíráshoz hasonlóan a budapesti Szent Gellért térről indul a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny, amely az esztergomi bazilikánál zárul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.