Ezek közül a programok közül választhat a Turizmus Világnapján

A Turizmus Világnapját ünnepelve a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) – a tavalyi közönségsikert látva (közel 2000 érdeklődő) – idén is turisztikai nyílt napot szervez partnereivel 2017. szeptember 27-én.

A sikeres kooperáció eredményeként ebben az évben 52 izgalmas program várja a látogatókat – melyből 33 ingyenes –  így mindenki megtalálhatja a számára érdekes attrakciót.

A lakossági napon – mások mellett –  vezetett sétákra, galérialátogatásra, dunai hajózásra lehet jelentkezni. A MAHART megadott városnéző sétahajóin nagy kedvezménnyel és üdvözlő itallal várja a regisztrált érdeklődőket.

Tizenegy nyelven, valamint gyerekeknek szóló magyar csatorna segítségével ismerhetik meg a jelentkezők Budapest világörökségi panorámáját a Dunáról.

A Csodák Palotájában ingyen lehet a kulisszatitkok ismerője! Az óránként vezetett látogatás alkalmával a még meg nem nyitott, de már majdnem kész alsó szintet járhatják be a jelentkezett vendégek és tudhatják meg, hogy készülnek a játékok és hogy lehet valakiből a tüzet, vizet, elektromosságot uraló kiváló előadó a Csopában.


Az Aquaworld Resort Tour keretében bárki bepillantást nyerhet a szálloda, a wellness világ és az Aquaworld élményfürdő mindennapjaiba.
Rendhagyó kérdésekre is választ kaphat az érdeklődő szeptember 27-én: Kik és hogyan főztek sört Magyarországon? Polgári vagy munkásital a sör? Kedvezményes belépés és ingyenes tárlatvezetés a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.


A Bevásárló és Tematikus utcák idén a szokásos történelmi séták mellett más oldalukat is szeretnénk bemutatni, így szeptember 27-én számos kulturális és gasztronómiai programmal várják a látogatókat, melyből a legtöbb ingyenes. A budapesti fürdők közül idén a Széchenyi Fürdőt lehet bejárni, és megismerni titkait egy-egy vezetett bemutató keretében.


Mindezek mellett a regisztráltak megismerhetik a Zeneakadémia és a Vígadó épületét, vagy akár kipróbálhatják az elektromos várbuszt is. A Ludwig Múzeum Westkunst-Ostkunst kiállításán, a Fiumei sírkertben, a Zwack Múzeumban, a Műcsarnokban és még több helyen is ingyenes vagy kedvezményes belépőkkel, tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket.

Aki a könnyedebb programokat kedveli, az is találhat kedvére valót: lehet jógázni a Fauer Zsófi Galériában, kipróbálni az Időcsapda szabadulószobát, vagy akár megtekinteni a Hard Rock Cafeban a nagy rocklegendák relikviáit, illetve meglátogatni a Lázár Lovasparkot.

A programok nagy része ingyenes, más részük kedvezményes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött! Jelentkezni a BFTK budapestinfo.hu oldalán lehet, az alábbi linken: https://www.budapestinfo.hu/hu/turizmus-vilagnapja.
Az esetleges kérdéseket a [email protected] e-mail címen várja a szervező BFTK.

A programoktól bővebben alább, illetve az alábbi linken: https://www.budapestinfo.hu/hu/turizmus-vilagnapja található információ.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.