Fa nélkül is szép a Gellért-hegy?

120 éve terveztek először siklót a Gellért-hegy oldalába. Most viszont úgynéz ki megvalósul: a földmunkákat el is kezdték a hegy lábánál.

Mivel a végleges nyomvonal egy egybefüggő zöld természetvédelmi területen halad, ezt figyelembe véve az elmúlt évtizedekben több alkalommal is inkább libegőt építettek volna sikó helyett. A sikló mégis megépül: a Hegyalja út Duna-közeli végétől a Citadella-sétányig tart majd. A 444.hu információi szerint a hegymenet egy föld alatti végállomásról indul, a sikló az Orom utca vonaláig alagútban, onnan pedig a föld felett halad majd. A 40 fő befogadására tervezett kabinok elvileg 72 másodperc alatt érnek fel a csúcsra. Persze, felmerül a kérdés, hogy a monopolhelyzetbe kerülő sikló mennyire befolyásolja majd a Citadellát érintő városnéző csomagok árát.

Az építkezés híreit az autóbuszos turisztikai cégek is izgatottan figyelik, korábban ugyanis felröppentek olyan hírek, hogy a sikló átadásával egyidőben teljesen kitiltanák a turistabuszokat a Gellért-hegyről, végül valószínűleg 13 férőhelyes parkoló épül, miközben inkább 30-40 busz számára volna szükség helyre.

Forrás: 444.hu


Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.