Felújítják Buda egyik fontos múzeumát

Megkezdődhet Magyarország egyik kiemelkedő ipari műemlékének, a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény épületének komplex megújítása, október elsején az épület modernizálásának tervei ugyanis megkapták a szükséges engedélyeket - írta Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója keddi Facebook-posztjában.

A beruházás előkészítését a Közlekedési Múzeum irányítja. A tervek elkészültével és az engedélyek birtokában a kivitelezési tendert 2022 elején tervezik kiírni a 160 éves öntöde méltó felújítására, megmentésére. Az Öntödei Gyűjtemény az egykori Ganz gyár, a magyar ipar zászlóshajójának egyik legrégebbi, máig fennmaradt épületében kapott helyet. Az épületet Ganz Ábrahám építtette 1858-1862 között és 1964-ig a vasúti kerekek gyártásában is fontos szerepet betöltő kéregöntödeként üzemelt. Közép-Európa első öntészeti múzeumaként 1969-ben nyitotta meg kapuit, majd Buda első ipari műemlékévé nyilvánították. Mivel a csaknem 160 éves fa rácsostartó tetőszerkezet jelentős állagromlást szenvedett, 2019-ben felfüggesztették a múzeum látogatását.

Ekkor láttak neki az azonnali állagmegóvásnak, valamint a teljeskörű műemléki felújítás előkészítésének. A tetőt 2020 decemberében ideiglenesen stabilizálták. A kormány - Fürjes Balázs államtitkár és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közös javaslatára - szintén ekkor biztosította a forrást az épület felújításának megtervezésére, ami az idei év januárjában meg is kezdődött. A CÉH Zrt. az engedélyezési terveket elkészítette, pénteken pedig megérkezett az örökségvédelmi engedélyt. A kivitelezési közbeszerzés kiírását 2022 elejére tervezik. A felújítás eredményeképpen egy mai igényeknek megfelelő új konferencia- és rendezvénytérrel gazdagodik az épület és megújul a múzeumkert is. Az épület minden műemléki elemét megmentik és felújítják. Az épületben az eddigi öntészeti kiállítást egy új, szélesebb ipartörténeti kitekintésű tárlattal egészítik ki, kiemelt figyelmet fordítva a magyar ipar aranykorának és Ganz Ábrahám örökségének bemutatására.

Forrás: MTI


Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.