Felújították a strandot és csónakkikötőt Dinnyésháton

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át Tiszanánán a 420 millió forintos támogatásból felújított dinnyésháti strand- és csónakkikötőt. 

A kikötőfejlesztés nyomán Tiszanána a tó egyik legjelentősebb kikötőjévé vált, és az alapinfrastruktúra megújulásával jelentős mértékben megnőtt a befogadható hajók száma.

Az iszap eltávolításával javult a strand élvezhetősége és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség minősítése szerint is a Tisza tó öt szabadvízű strandja –  köztük Tiszanána is –  a kiváló minősítést kapta.  

A dinnyésháti strand- és csónakkikötő fejlesztése kapcsán Szijjártó Péter kifejezte köszönetét Tiszanána polgármesterének és valamennyi lakójának, hogy még a világjárvány ellenére is készek voltak fejlesztésbe fogni a településen. „A kormánynak mindösszesen annyi dolga volt, hogy 420 millió forint értékben támogatást biztosítson, amelynek nyomán, ez a csodálatos hely megújulhatott és ma már remek kikapcsolódási és feltöltődési lehetőséget biztosít nemcsak Tiszanána polgárainak, de a környékről vagy a még távolabbról érkezőknek egyaránt” – mondta a miniszter a megújult strand átadóján.



Szijjártó Péter elmondta, hogy a nemzet teljesítménye az alapvetően a helyi közösségek teljesítményéből adódik össze, ezért a magyar gazdaság újraindításában rendkívül fontos szerepük van a vidéki közösségeknek. „Ahogy elnézem a vidék újraéledését, a magyar vidéken, a magyar kistelepüléseken a magyar közösségeken egészen biztosan nem fog múlni az ország újraindulása” – mondta a külügyminiszter.

Fotók: Komka Péter/MTI

Forrás: MTI


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.