Folyamatban van az egységes Balaton-márka kiépítése

Csatlakozott a kormány által meghirdetett családok évéhez a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ), amely meghatározó szereplője lesz a balatoni turizmus irányítását végző, hamarosan megalakuló konzorciumnak - mondta Hoffmann Henrik, a szervezett csütörtökön újraválasztott elnöke Siófokon.

A BTSZ tisztújító közgyűlését követő sajtótájékoztatóján Hoffmann Henrik elmondta, hogy zajlik az egyeztetés a balatoni turizmus-irányító konzorcium létrehozásáról a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Balaton Fejlesztési Tanács és munkaszervezete, a BTSZ, valamint két további balatoni szervezet között. Hozzátette, a konzorcium tud majd pályázni egymilliárd forintnyi uniós forrásra, amelyből létre lehet hozni a balatoni turizmus munkaszervezetét, és Balaton-márka egységes megjelenítését.

Kifejtette, a turizmusfejlesztési törvény szerint némileg módosult a Balaton-régió területe. Néhány kisebb település kiesett, viszont bekerült Veszprém városa, Eplény, Sümeg, és a bakonyi területek.

"A Balaton így még komplexebb programlehetőséget tud majd nyújtani a jövőben, Közép-Európa egyedülálló turisztikai régiójává válva, figyelembe véve a következő években elkölthető 370 milliárd forintos fejlesztési forrást is" - fogalmazott a szervezet elnöke.

Üdvözölte, hogy az üdülőrégió "nagyobb" lett a Sopron és Fertő vidékét a Balatonnal összekötő, 13. számú bicikliút kijelölésével is, összeköttetésbe kerülve ezzel egy másik magyar turisztikai övezettel, és egy egészen Németországig nyúló kerékpárút-hálózattal. Már akadnak német túraszervezők, akiknek idei túrakínálatában szerepel a Passautól Balatonig tartó bicikliút - tette hozzá.

Elmondta, a közgyűlése határozott arról, hogy "az egyébként is családbarát Balaton a programkínálatában, termékfejlesztéseiben, szolgáltatásiban is kiemelt figyelmet fordít majd a családokra".

Hoffmann Henrik a BTSZ eddigi legnagyobb eredményei között említette, hogy megszűnt a rivalizálás az északi és déli part, illetve a városok között. A Nyitott Balaton mozgalom megmutatta, hogy érdemes a nyári szezonon kívül is a Balatonra figyelni. A szövetség meghatározó, megkerülhetetlen szereplő lesz a balatoni turizmus-irányításban a konzorciumi taggá válással.

Beszámolt arról is, hogy a BTSZ módosított alapszabályának köszönhetően már nemcsak turisztikai civil szervezetek lehetnek tagok a szövetségben. Így tagságuk olyan sikeres helyi szervezetekkel bővült, mint az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület, vagy a veszprémi és a sümegi turisztikai egyesület. A hamarosan felvételét kérő Bakony-Balaton Egyesülettel 24-re emelkedik a BTSZ tagszervezeteinek száma - mondta az elnök.

Forrás: MTI


2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél

2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél 

A város a főszezon mellett erősödő tavaszi és őszi forgalmat, illetve erős külföldi vendégszám növekedést realizált.
Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken

Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken 

Az új nevek közül a Grammy-díjas amerikai énekes-dalszerző Judith Hill kétségtelenül a 2025-ös Jazzpiknik egyik legnagyobb dobása lesz.
Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban

Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban 

Ezen az estén a klasszikus magyar irodalom nagyjainak emlékét idézik fel.
Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban

Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban 

A tárlat 2025. február 13. és március 30. között látható a Capa Központban.
Megújul a gyulai vár

Megújul a gyulai vár 

A gyulai várat 2024-ben több mint 90 ezren látogatták meg.
Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja

Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja 

A figurát a színésznő magyar hangja, Törőcsik Franciska mutatta be.
Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.