Ha PayPass-szal fizet, legalább tudja a saját pinkódját!

Budapest belvárosában számos éjjel-nappal nyitva tartó üzletben és dohányboltban megszüntették az érintéses bankkártyával történő fizetési lehetőséget – olvasható a Magyar Nemzet Online oldalán. Belvárosi boltosok arról számoltak be, hogy rendszeresen próbálnak náluk lopott kártyákkal vásárolni.

A két legnagyobb kártyakibocsátónál különbözően nevezték el ezt a technológiát: a MasterCardnál PayPassnak, a Visánál pedig PayWave-nek hívják (előbbi Magyarországon jobban elterjedt – a szerk.). Az ilyen funkciójú chippel ellátott bankkártyákkal úgy lehet fizetni, hogy egyszerűen a terminálhoz érinti a vevő a kártyáját, és 5000 forintos értékhatárig nem kér PIN kódos azonosítást a kártyabirtokostól.

– Rendszeresen próbálkoztak nálunk lopott kártyákkal, ezért döntöttünk végül amellett, hogy a paypassos terminált „parkolópályára tesszük” – magyarázta a Magyar Nemzetnek az egyik nemzeti dohánybolt üzletvezetője a VII. kerületi Dohány utcában. – Előfordult, hogy egy fiatalember több üveg drága szeszes italt is szeretett volna vásárolni, de tételenként akart fizetni. Amikor pedig végül a számla meghaladta az 5000 forintot, és PIN kódot szerettünk volna kérni tőle, kérdezés nélkül kikapta a leolvasóból a kártyát, és már ment is kifelé az üzletből. De nem csak nálunk történt ilyesmi – mondta a hölgy, és egy közeli éjjel-nappaliba irányította a Magyar Nemzet szerzőjét, ahol a pénztárnál már egy A4-es papíron olvasható közleményben hívták fel a vásárlók figyelmét arra, hogy a sorozatos visszaélések miatt a paypassos/paywave-es kártyákat csak hagyományos úton tudják használni a vevők.

– Ugye, azt senki sem gondolja, hogy az ilyen alakok csak azért nem tudják a náluk lévő kártya PIN-kódját, mert elfelejtették? – tette fel a költői kérdést a bolt egyik dolgozója.

A Magyar Nemzet cikkét ezen a linken lehet tovább olvasni.



Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza 

Május 12-én igazi világsztárokkal is találkozhatunk!
Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján

Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján 

Május 1-jén ünnepelte az ÉnBudapestem applikációja az első születésnapját.
Szibériai tokhalak a Balatonban?

Szibériai tokhalak a Balatonban? 

A Balatonban megjelenő lénai tokok minden bizonnyal a vízgyűjtőn létesült halgazdálkodási létesítményekből szökhettek meg.
Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő 

Nemzetgazdasági miniszter: a nyugati világ elöregszik, nő az idősek aránya, ebből adódóan sokkal nagyobb lesz a kereslet az egészségturizmusra.
Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon

Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon 

Harmincöt budapesti tanuló állhatott dobogóra a Szakma Sztár Fesztiválon.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.