A rendezvény két díszvendége a HAJÓUTAK – tengeren és folyókon, valamint TOKAJ városa lesz. A korábbi évektől eltérően a külföldi díszvendég cím kiválasztásánál most nem egy országra szavaztak a rendezők, hanem az utóbbi évek egyik legsikeresebb utazási formáját, a hajóutakat választották. A rendkívüli népszerűségnek örvendő tengeri hajóutak mellett a folyami hajózás is új lehetőségeket, csodákat tartogat az érdeklődők számára. Ezért a Mahart Tours és Mahart Passnave közreműködésével a teljes tengeri és folyami hajózás lehetőségeit szeretnék a látogatók elé tárni.
A miskolci kiállítás a fővárosi Utazás kiállítást követően egyike a legsikeresebb vidéki rendezvényeknek, ahová 2017-ben is 100 kiállítót és közel 10 ezer látogatót várnak.
Forrás: Turizmus Online