Haluskával, dedellével veszik be Gyöngyöst a palócok

A Mátra kapuja, a történelmi borvidék központja, Gyöngyös lesz a színhelye augusztus 8-10. között a II. Palóc Világtalálkozónak.

Tavaly szintén augusztus elején, a Nógrád megyei Bátonyterenyén, a Gyürky-Solymossy kastélyban és parkban rendezték az első világtalálkozót. Egy Taron működő civil szervezet, a Tar Lőrinc Baráti Társaság kezdeményezésére adományokból tartották meg, jelentős sikerrel. A rendezők célja az volt, hogy közös összefogással mutassák be a palóc közösség épített, szellemi és kulturális értékeit. Akkor úgy döntöttek, hogy 2014-ben a második világtalálkozót Gyöngyösön tartják, amelyet vállalt az önkormányzat.

A kölcsönös megismerésre törekszenek

A várhatóan sokszínű program fő szervezője Nagy Andrea, a Gyöngyök Mátra Művelődési Központ igazgató-helyettese. Mint a Turizmus Online-nak elmondta, ez a világtalálkozó lesz a mátraaljai város egyik idei kiemelt turisztika látványossága. A Ferences Rendház udvarán egyensátrakban, egységes installációval mutatkoznak be a rendezvényen részt vevő palóc települések portáikkal. Bemutatják többek között az épített, illetve a kézműves értékeiket. Céljuk, hogy akik a találkozón részt vesznek, egymással is megismerkedjenek, bemutassák a palóc falvak és városok programjait, felhívják a figyelmet azokra az eseményekre, amelyek fontosak a települések életében. Így például a falunapokra, a búcsúkra vagy a különböző szervezett túrákra. Szeretnék továbbá, ha minél többen felfedeznék Gyöngyös nevezetességeit is. Egyebek között a Mátra Múzeumot, a Fő teret, az Orczy-kertet, a felújított városházát vagy a nemrég nyitott Kortárs Palóc Tájházat.

A gyöngyösi találkozón tizenkét település mutatkozik be: többek között Balassagyarmat, Rimóc, Varsány, Szécsény, Hollókő, Mátraderecske, Buják, hogy csak néhányat említsünk. Emellett Szlovákiából Fülekről, illetve Ipolyszalkáról is várnak vendégeket. De műsorral érkezik Erdélyből – a nem palóc, de érdeklődő – Segesvári Patkó Néptánc Csoport is. Az augusztus 8-i, pénteki megnyitó egyben kiállításnyitány is lesz a Gyöngyök Mátra Művelődési Központ kamaratermében. Összesen 180 négyzetméternyi területen tart reprezentatív bemutatót a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet. „A hagyományos környezettől a mai lakáskultúráig és hagyományőrző viseletek” címmel mutatkoznak be, palóc bútorokat, szőtteseket, viseleteket és használati eszközöket állítanak ki.

A palócság és a gyógynövények

Szombaton, az esemény második napján "Szülőhazám a Palócföld" címmel szakmai előadásokra is sor kerül a művelődési központban. Ezekkel is szeretnék több oldalról megvilágítani a palócság életét és értékeit. Emellett szó lesz azokról a mátrai és bükki gyógynövényekről is, amelyek szintén a palócok fontos értékeit képviselik. Ezen a napon találkoznak egymással azok a palócföldről elszármaztak, akik részesei lesznek a gyöngyösi eseménynek. Ennek egyik vendégeként köszöntik a mátraaljai születésű és a televízióból ismert jeles újságírót, Bálint gazdát, azaz dr. Bálint Györgyöt is.

A programból természetesen a gasztronómia sem hiányozhat: a Ferences Rendház udvarán főzési bemutatót tartanak, és különleges palóc ételeket készítenek. Így például a hollókőiek farkasgulyást, a fülekiek káposztás babot. Emellett lesz palócleves, haluska, dedelle, krumplilaska, illetve kemencés lángos is. Az étkek mellett hagyományőrző együttesek, illetve Gyöngyös környéki pávakörök is bemutatják műsoraikat. Pénteken és szombaton este a Vak Bottyán Szakközépiskola udvarán levő szabadtéri színpadon koncertet, illetve vígjátékot is élvezhet majd a közönség.

Divatbemutatót is tartanak

Vasárnap, a zárónapon pedig különösen a családoknak és a gyerekeknek kedveznek a szervezők. Fiataloknak szánt színházi előadással, illetve interaktív népi hangszerbemutatóval, játékos vetélkedővel kívánják emlékezetessé tenni az együtt eltöltött órákat. Divatbemutatót is szerveznek, melynek keretében iparművészek tervei alapján készített, újraértelmezett népi, polgári viseleteket mutatnak be, megőrizve az egyedi palóc és magyar értékeket.

Nagy Andrea azt is elmondta, hogy a terveik között szerepel egy szakácskönyv kiadása, amelyben a palócsághoz kapcsolódó néprajzi és gasztronómiai értékeket együtt kívánják bemutatni. Ennek a megvalósítására támogatásért nyújtanak be pályázatot.


Itt a vidéki vállalkozások díjazottjainak névsora

Itt a vidéki vállalkozások díjazottjainak névsora 

Az est során 1.751.000 Ft gyűlt össze az alapítvány javára, mely során igazgyöngyös gyerekek által festett öt festmény is kalapács alá került.
Ilyen még nem volt: kultúrbuli a Millennium Házában

Ilyen még nem volt: kultúrbuli a Millennium Házában 

A fergeteges zene mellett lendületes, informatív és izgalmas tárlatvezetések is várnak ránk, hiszen ez az utolsó este, amikor ebben a formában.
Egyedülálló kortárs kiállítás Köveskálon

Egyedülálló kortárs kiállítás Köveskálon 

Kihirdették a 4. Káli Art-Park szobrászati pályázatának eredményét.
Fiatal kortárs művész festményei az Oktogonon

Fiatal kortárs művész festményei az Oktogonon 

„Éld át az ismeretlent” hirdetik a kiállítás plakátjai és molinói városszerte.
Új kiállítás Balatonfüreden

Új kiállítás Balatonfüreden 

A reformkorba repít vissza a balatonfüredi látógatóközpont.
Összművészeti programkavalkád a Dunakanyarban

Összművészeti programkavalkád a Dunakanyarban 

2024. június 20-án indítja a nyarat a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó.
Nyertes művek a a Hungarian Art & Business központi falán

Nyertes művek a a Hungarian Art & Business központi falán 

A hathetente egymásnak helyet adó nyertes alkotások mindegyike megtekinthető lesz a HAB épületébe lépve, elsőként Hajgató Terézia művét láthatják az érdeklődők.
Hamarosan indul a Közösségek Hete a Skanzenben

Hamarosan indul a Közösségek Hete a Skanzenben 

A Közösségek Hete egyhetes időszakában hét különböző tematikához kapcsolódóan több mint 150 intézmény és szervezet közel 300 programmal várja a látogatókat az ország 120 településén.
Négy év után újra felbukkant a titokzatos Esernyős Ember

Négy év után újra felbukkant a titokzatos Esernyős Ember  

Ezúttal a soproni Tűztorony tetején tűnt fel.
A fenntartható épített környezetre való törekvés

A fenntartható épített környezetre való törekvés 

  Az életünk nagy részét az épített környezetben töltjük, melynek fenntarthatósága, dekarbonizációja létfontosságú az emberiség és a Föld jövőjét tekintve. Gazdasági szempontból nagyjából a GDP 10%-át adja ez a terület, de ha a globális energiafelhasználást nézzük, akkor több, mint 33%-ról beszélhetünk. Ha az üvegházhatású gázkibocsátást nézzük, akkor pedig máris közel 40%-nál tartunk.

Interjú

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.