Hatalmas beruházás támogatja az etyeki turizmust

Több mint 3,7 milliárd forintos fejlesztések kezdődtek a Fejér megyei Etyeken és környékén az etyeki Gasztrosétányhoz kapcsolódva, a pénzt út- és közműfejlesztésre, igényes tájépítészeti megoldásokra, valamint kerékpárút építésére fordítják.

A szerdai rendezvényen Tessely Zoltán, Etyek, valamint a Szent László- és Váli-völgy területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosa hangsúlyozta: a 2015 végi kormánydöntést követően januárban kezdődött el a tervezés és most a kivitelezés. A projekt vezetője a borturizmusban betöltött szerepe elismeréseként Etyek lett.

A biztos megemlítette azt is, hogy tervezés alatt van az Etyek, Gyúró, Vál és Vereb településeket összekötő közút, ugyanakkor a Bicskét Etyekkel összekötő kisvasút egyelőre nem valósul meg.

Az Újhegyen lesznek a legnagyobb volumenű fejlesztések

A Fejér megye északi részének több települését összefogó Pannónia Szíve fejlesztési program első lépcsőjeként megvalósuló fejlesztésekről Tessely Zoltán ismertette: a legjelentősebb beruházások az etyeki Újhegyen lesznek, ahol a Gasztrosétány borospincéit, présházait és zártkertjeit összekötő út bazalt kockakő burkolatot kap, parkolók épülnek, a villamos légkábeleket földkábelekkel helyettesítik, elkészül a felszíni csapadékvíz-elvezető rendszer és csatornahálózat, továbbá igényes térbútorokat és közvilágítási kandelábereket telepítenek.

A falu központjában, egy felújított sváb parasztházban elkészül a Kitelepítettek Magyarországi Emlékháza, ahol a szülőföldjükről elüldözött lakosok szenvedéseit bemutató, országosan is egyedülálló tárlat kap helyet.



Közösségi tér, színpad és kerékpárút

Az Öreghegyi úton, a Körpincénél és a Kecskegödörnél kiépül a közvilágítás, valamint felújítják az útburkolatokat. Emellett színpad épül a Körpincénél és közösségi térré alakul át a faluközpontban lévő Magyar-kút és az általa táplált Nádas-tó környéke.

A projekt keretében több mint 20 kilométeres új kerékpárút épül, amely a falut Újhegytől indulva észak felé, Bicske és Csabdi érintésével összeköti Tarjánnal.

Közútfejlesztések is megvalósulnak: megújul a Biatorbágy-Etyek-Alcsútdoboz, illetve a Háromrózsa-Botpuszta-Etyek út.

Molnár Krisztián, a Velencei-tó és térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács elnöke közölte, hogy az eredetileg megítélt 2,275 milliárd forintos forrásösszeghez két alkalommal is több százmilliós nagyságrendű kiegészítő támogatást nyert el a program. Így további 600 millió forint állami támogatás érkezett etyeki fejlesztésekre, és 841 millió az Etyek és Tarján közötti kerékpárút teljes megépítésére. Hozzátette, valamennyi fejlesztésnek 2017. június 30-ig meg kell valósulnia.

Egységes arculat

Jelezte, hogy a több mint 3,7 milliárdos beruházás keretében egységes települési arculat és utcakép kialakítása is zajlik, valamint az egész településen vezeték nélküli internet hozzáférést biztosító fejlesztés valósul meg, továbbá turisztikai információs táblákat szerelnek fel.

Elmondta, hogy az önkormányzat a fejlesztési tanács közreműködésével 300 milliós költségvetésű pályázatot nyújtott be a területi operatív programhoz, így minden esély megvan rá, hogy rövidesen elkezdődjön egy borászati látogatóközpont építése is a településen.

Forrás: MTI


Életre kel Gustav Klimt arany világa

Életre kel Gustav Klimt arany világa 

A Gustav Klimt: The Immersive Experience című interaktív produkció a legmodernebb technika segítségével vezeti be a látogatókat Klimt csodálatos világába, amely több mint száz évvel a művész halála után is lenyűgözi a közönséget.
Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén

Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén 

A szervezők meghosszabbították a pályázati határidőt két héttel.
Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió

Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió 

A pályázat előkészítése befejeződött, célja, hogy a rendszeres mozgást minden korosztály számára a mindennapok részévé tegye.
Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai

Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai 

Inspiráló helyszínen különleges díjátadó gála zajlott május 13-án este.
Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón

Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón 

2025. május 30-án nyílik a 21. Európai Dísznövény és Kertművészeti Kiállítás és Vásár.
Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján

Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján 

Idén a tudomány és a művészet kapcsolata a rendezvény kiemelt témája.
Idén újra: Öböl-átúszás Tihany és Balatonfüred között

Idén újra: Öböl-átúszás Tihany és Balatonfüred között 

A rendezvény célja nem csupán a sport, hanem a természet, az élmény, a hagyomány és az értékek ünneplése.
Programkavalkád a Tokaj Fesztiválkatlanban

Programkavalkád a Tokaj Fesztiválkatlanban 

Huszonöt programmal várja nyáron látogatóit az ország egyik legnagyobb szabadtéri színháza, a Tokaj Fesztiválkatlan.
Jön: háború utáni és kortárs művek aukciója

Jön: háború utáni és kortárs művek aukciója 

Keserü Ilona drámai képe 40 millió forintos kikiáltási árról indul a Virág Judit Galéria árverésén.
 Közel kétezer résztvevő a Tisza-tó körüli kerékpárversenyen

Közel kétezer résztvevő a Tisza-tó körüli kerékpárversenyen 

Új távokkal és felejthetetlen hangulattal ünnepelte 18. születésnapját a BSI kerékpáros eseménye.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.