Határzár nélkül 80 %-os foglaltság lett volna ősszel a sárvári szállodákban

Eredményes nyarat tudhatnak maguk mögött a sárvári szállodák. A korábbi évek azonos időszakához képest még emelkedett is a forgalom. Ezúttal azonban nem a külföldi vendégek, hanem az itthon nyaralók voltak többségben. Közülük is főként azok a családok, akik SZÉP-kártyával finanszírozták a nyaralást.

 A Sárváron eltöltött nyaralások többségében 3-4 éjszakásak volt, és a legtöbbeknek jellemzően a nyár második felében kínált kikapcsolódást - derült ki mindez a Sárvár Tourist és TDM Nonprofit Kft. körképéből, ami egyebek mellett az őszi forgalom várható alakulására is kitért. Haller Ferenc, a TDM ügyvezetője örömmel számolt be arról, hogy a sárvári szállodák szinte egész nyáron teltházzal üzemeltek. Augusztusban mondhatni ki kellett tenni a megtelt táblát. Az ősz azonban kevésbé biztatóan indul. Foglalások ugyan vannak, de a határzár miatt a külföldiek közül egyre többen mondják le a wellnesst, vagy teszik át a foglalásukat a jövő év elejére. A csoportok gyakorlatilag eltűntek, a belföldi utazók pedig last minute foglalnak, így kiszámíthatatlan a várható vendégforgalom - fogalmaz a szakember.

A koronavírus-járvánnyal összefüggő bizonytalan helyzet tehát Sárvárnak sem tesz jót. Pedig a nyár közepén még az ősz is eredményesnek ígérkezett. Egyes szállodák tájékoztatása szerint ha nem lett volna a határzár, az őszi hónapokban 80 százalékhoz közeli lett volna a foglaltság. A cseh vendégek kiesése miatt viszont most a vártnál kevesebb az előre fixált időpont. Ami persze nem azt jelenti, hogy Sárváron ne lennének kikapcsolódásra vágyó vendégek. Csupán azt, hogy változnak az arányok.

Úgy tűnik, az ősszel is a belföldiek lesznek túlsúlyban, és közülük is inkább azok, akik az utolsó pillanatban foglalnak. Illetve azok, akik nagyobb költési hajlandóságúak, és az őszre tervezett külföldi városlátogatásukat cserélik le hazai wellnessre. Ők jellemzően a sárvári luxus ajánlatokat és az all inclusive ellátást kínáló szállodákat választják. A sárvári hotelek szinte kivétel nélkül rugalmas foglalási feltételeket kínálnak az őszre. Mindamellett, hogy komoly akciókkal várják az érdeklődőket - összegezte a tapasztalatokat Haller Ferenc. Kiegészítve mindezt azzal, hogy szállodák mellett a Sárvári Gyógy-és Wellnessfürdő is őszi akcióba kezdett. A családos vendégeknek például itt is jelentős kedvezményt kínálnak az őszre, de külön ajánlattal kedveskednek a nyugdíjasoknak és a diákoknak is.

Forrás: Turizmus Online


Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.