Hatszázmilliós bevételkieséssel számol a gyulai önkormányzat

Hatszázmillió forintos bevételkieséssel számol a gyulai önkormányzat a 2021-es költségvetésben, idén csak pályázati forrásból biztosított beruházásokat terveznek - közölte csütörtökön sajtótájékoztatón Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester, aki a képviselő-testület hatáskörében eljárva elfogadta a büdzsét.

Kifejtette, a gépjárműadó elvonása 95 millió forint bevételcsökkenést okoz; a koronavírus-járvány miatt drasztikusan visszaesett idegenforgalmi adóból - amelyből tavaly még 185 millió forintot terveztek - csak 85,5 milliót várnak. Az a kormányzati döntés, mely szerint az egyéni vállalkozóknak, valamint a kis- és középvállalkozásoknak idén a 2020. évi helyi iparűzési adó mértékének a felét kell befizetniük, 290 milliós kiesést jelent, ha az összes jogosult, 2321 helyi vállalkozás igénybe veszi az adókedvezményt - mondta.

Ebben a helyzetben - hangsúlyozta Görgényi Ernő - a legfontosabb cél az önkormányzati munkahelyek megőrzése és az, hogy a városüzemeltetési feladatokra szánt keret ne csökkenjen. Fontos volt, hogy a települési szociális támogatások kerete emelkedjen, erre 20 millió forinttal terveztek többet, összesen 60 milliót. Az elfogadott költségvetés kiadási és bevételi főösszegét 7 milliárd 156 millió forint összegben határozták meg. Tartaléknak az előző évinél csaknem kétszer többet, 631 millió forintot terveztek.

 

Beruházásokat idén csak minimális önerő biztosítása mellett, pályázati forrásokból kívánnak megvalósítani. Részletezte: uniós forrásból épül újjá 4200 méter hosszan a szanazugi kerékpárút; belügyminisztériumi támogatásból újraaszfaltozzák az egyik utcát, és új járdát építenek az Élővíz-csatorna partjának egy szakaszán. Új játszóteret is kialakítanak a már elnyert Zöld város program keretében. A városvezető hangsúlyozta, a választókerületi karbantartási kereteket idén is változatlanul biztosítják a kisebb felújításokra. Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, a korábbi elképzelésekkel ellentétben azonban nem tudnak hozzájárulni az egyik általános iskola tetőszerkezetének felújításához; a sportegyesületek támogatását felére csökkentették; a műemléki védettség alatt álló, magántulajdonú ingatlanok homlokzati felújítására idén nem biztosítanak támogatást; az országosan ismert nyári nagy rendezvények lebonyolítására is csak minimális összeget terveztek be.

Csige Gábor jegyző úgy fogalmazott, a helyi adóbevételeket annyira óvatosan becsülték, hogy "azokat csak túlteljesíteni lehet, alul nem". Megjegyezte, a nehéz helyzet ellenére fontosnak tartják, hogy a polgármesteri hivatalban és intézményeiben dolgozó több mint 200 embernek a központilag évek óta nem emelt illetményalapot idén is kiegészítik, így egyfajta bérfejlesztést is meg tudnak valósítani.

Forrás: MTI


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.