Helyszínt vált az őszi 360 Design Budapest programsorozat

Nem akárhol rendezik idén október 17-22. között azt a rendezvénysorozatot, amely most először a formatervezők mellett, az ipar– és képzőművészek alkotásait is bemutatja.

A 360 Design Budapestnek az Adria-palota ad otthont 2023-ban. A többszörösen díjazott, design szakmai rendezvény célja, hogy 360 fokban mutassa be a hazai designkultúrát, támogassa a feltörekvő és már ismert alkotókat, edukáljon, valamint mindenki számára elérhetővé tegye az alkotók munkáját, ösztönözzön a magyar design és lakberendezési termékek vásárlására. A turisztikai és vendéglátóipari szereplők, valamint kreatív és kulturális, ágazati oktatási intézmények, építőipari és design vállalkozások bevonásával a programsorozat egy regionális, élményalapú, a CEE országokban egyedülálló design programsorozattá fejlődik.

 

"A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) stratégiai célkitűzése, hogy a hazai divat és design szektor a regionális piac központjává váljon. A 360 Design Budapesten a magyarok mellett, a régió öt országának alkotói mutatkoznak be, valamint nemzetközi sajtó képviselői is ellátogatnak az eseményre, akiket ez alkalommal is ún. hospitality tour keretében látunk vendégül a rendezvénysorozat idejére, bemutatva nekik Budapest kulturális és művészeti értékeit.", mondta Jakab Zsófia, az MDDÜ vezérigazgatója.

Az esemény fontos újítása, hogy a formatervezők mellett ipar- és képzőművészek is csatlakozhattak a kiállítók köréhez. Három kategóriában – Brand / Product, Collectible Design és Prototípusok / Digitális tervek – jelentkezhettek az alkotók, továbbá a rendezvény valamennyi elemében kiemelt szerepet kap a fiatal tehetségek bemutatkozása. Minden eddiginél nagyobb számban, összesen 70 pályázat érkezett az MDDÜ felhívására, akik közül 27-en feltörekvő tervezőként adták le jelentkezésüket. A szakmai zsűri választása alapján, közel 60 alkotó, több mint 160 alkotása lesz megtalálható a kiállításon, köztük 15 pályakezdő munkája, továbbá 10 regionális tervező és művész tárgya érkezik a helyszínre Ausztriából, Csehországból, Horvátországból, Lengyelországból és Ukrajnából.

Bonta Gáspár, a 360 Design Budapest kurátora rendkívül látványos koncepcióval készült a rendezvényre, amely az Adria-palota belső terét a JAB ANSTOETZ, a világ egyik vezető lakástextil vállalata által biztosított térelválasztókkal tarkítva teremti meg azt a különleges világot, amelyben értelmezhető, vagy sokszor újra értelmezhető az alkotói látásmód. A kiválasztott tárgyak és termékek széles skálán mutatják be, hogy a művészi látásmód és a funkcionalitás hogyan ölthet testet egyedi alkotásokban. 

A 360 Design Budapest kilépve az Adria-palota és a kiállítótér falai közül a főváros számos pontján várja a design és művészeti világra nyitott közönséget. A rendezvénysorozat együttműködő partnere az Art Market Budapest, az Iparművészeti Múzeum, a Czechdesign az idei évben pedig a Code Showroommal, a Solinfo Grouppal, a Virág Judit Galériával és a FIKSZ-szel bővült az együttműködők köre.

„Partnereinkkel együtt 2023-ban egy régiós szinten kiemelkedő, rendezvénysorozatot hoztunk létre, amelynek Rossana Orlandi, a nemzetközi designszcéna elismert nagykövete – a design LAB curated by Rossana Orlandi inkubációs programunk kurátora – lesz a kiemelt vendége”, emelte ki a programokkal kapcsolatban Forintos-Szűcs Anita általános vezérigazgató-helyettese.

A rendezvény hetének ideje alatt galériák, múzeumok, showroomok színesítik a kapcsolódó programok, ún. side eventek körét. 

A rendezvénysorozat mindenki számára ingyenesen látogatható.

Forrás: MDDÜ / Turizmus Online


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.