Hungexpo: több mint 23 ezer látogató az Utazás+ Kiállításon

A négy nap alatt a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban számos szakmai eseményt szerveztek, a Budapest Boat Show-val, a Karaván Szalonnal és az E-bike Test&Show-val egy időben, összesen több mint 30 ezer négyzetméteres alapterületen fogadták a látogatókat. 

A 35 ország 250 kiállítója visszajelzései alapján idén nőtt a termékek és szolgáltatások iránti komoly érdeklődők aránya, számos üzlet köttetett - közölte a Hungexpo hétfőn az MTI-vel.

Az ország legnagyobb turisztikai seregszemléjén idén is kiemelt szerepet kapott egy külföldi ország és egy hazai térség: a külföldi díszvendég idén Szlovákia volt, a meglepetések országa, amely nagy standdal, 17 kiállítóval és számos érdekességgel, kóstolóval mutatkozott be. A belföldi díszvendég ezúttal a Négy Évszakos Balaton és a VisitBalaton365, a magyar tenger hivatalos desztinációs menedzsment szervezete volt.


Fotó: Hungexpo

A rendezők szerint nagy siker volt a Blogger Corner, a Járatlan Utakon Fesztivál, amelyen hátizsákos utazók tartottak élménybeszámolókat, valamint az Afrika Expo. A két éve még újdonságnak számító E-bike Test&Show-t most is nagy érdeklődés kísérte: több ezren próbálták ki a kiállított elektromos kerékpárokat az erre a célra épített 3000 négyzetméteres tesztpályán. A 33. Budapest Boat Show-n idén 40 kiállító több mint 100 hajót állított ki, a kiállítás díszvendége 2025-ben a Magyar Motoros Vízisport Szövetség volt – közölték a szervezők.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.