Idegenvezető-képzésen tudhat meg mindent a középkori Budapestről

A Szembenézés Alapítvány kurzusain az idegenvezetők megismerhetik Budapest sokak számára ismeretlen arcát, a középkori városról szóló legújabb információkat, érdekes történeteket, a feltárások és más kutatások exkluzív, a turisták számára is izgalmas hátterét.

A Szembenézés Alapítvány Budapesti Történeti Múzeummal közös, "Elsőkézből az ismeretlen középkori Budavárról – Múltfaggató Idegenvezetőknek" című programja a főváros történelmi-kulturális örökségének széleskörű megismertetését célzó kezdeményezésévek viszonylag rövid idő alatt korszerű, autentikus, a turisták számára továbbadható és eladható ismeretekkel kívánja segíteni az idegenvezetők munkáját. Céljuk, hogy az utóbbi negyed-fél évszázad kutatásainak eredménye beépüljön a munkájukba, a tények széles körben ismertté váljanak és ezzel csökkenjen a meghaladott ismeretek terjedése, terjesztése.



A könyvtárnyi irodalom és levéltári dokumentumok, interneten is nehezen megtalálható források rendkívül időigényes keresgélése és tanulmányozása helyett ajánlják ehhez magukat a kutatókat, akik interaktív, élvezetes előadásokkal, helyszíni, gyűjteményi és tárlatvezetéssel nagyságrendekkel kevesebb idő alatt (a választott műfaj sajátossága folytán visszakérdezhetően) segítenek eligazodni a középkor sok idegenvezető számára ismeretlen, a turisták számára is rendkívül vonzó világában.

Az egy hónapon át tartó, húszórás (4x5 óra) képzés európai és világviszonylatban is kiemelkedő jelentőségű leletek, műtárgyak között is kalauzol és alkalmat ad csoportos és egyéni konzultációkra. Az alapítvány reményei szerint a velük felkészült idegenvezetők másképp néznek választott témáikra: a világörökség részét képező Budai várra, s benne a Mátyás templomra, a zsidó városnegyedekre, a királyi palotára és a gótikus szobrokra. S persze általuk a megszerzett korszerű ismeretekkel találkozó turista is nyitottabbá válik kulturális-történelmi örökségünkre, és hírét viszi annak.

A képzésről ide kattintva talál részleteket.

Az alapítvány Facebook-oldala pedig ide kattintva érhető el.


Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.