Idén utazásra költenének leginkább a magyarok

A magyarok 63 százalékának vannak olyan céljai az idei évre, amihez anyagi forrás szükséges. Akik már konkrét összegben gondolkodnak, azok ideálisan mintegy másfél milliót szeretnének költeni, de reálisan 600 ezer forinttal számolnak. A válaszadók több mint fele a pénzügyekben szeretne előrelépést, különösen igaz ez a fiatalokra. A lakásfelújítás sokaknak fontos cél, ám idén a legtöbbet utazásra adnák ki a magyarok.

A hitelspecialista vállalat friss felmérése során a magyarok 2024-es tervekkel kapcsolatos várakozásait vizsgálta. Az 1000 fős mintán végzett reprezentatív kutatás eredményeiből kiderül: a lakosság 63 százalékának vannak olyan céljai az idei évre, amihez anyagi forrás szükséges. Akik már konkrét összegben gondolkodnak, azok ideálisan mintegy másfél milliót szeretnének költeni, de reálisan 600 ezer forinttal számolnak, és csak egyötödüknek van olyan terve, ami 5 millió forint feletti összeget igényelne. Céljaikat már meglévő megtakarításból (34%), az idei év folyamán megtakarítandó pénzből (38%), illetve havi jövedelmükből (63%) fedeznék, hitelt pedig 13 százalékuk venne fel.

Z generáció: pénzügyi boldogulás a fókuszban

A Cofidis Hitel Monitor felmérés eredményei szerint idén a magyarok többségének az élet négy területén vannak célkitűzései. A háztartások több mint fele (56%) az anyagiak kapcsán szeretne fejlődést elérni. Ez a törekvés még hatványozottan jelenik meg a Z generáció, azaz a 18-29 éves korosztály esetében, akiknek kétharmada vágyik előrelépésre pénzügyeiben. A lakosság 2024-es tervei között csak a második helyre kerültek az általában listavezetőnek számító, életmóddal és egészségmegőrzéssel kapcsolatos célok (54%), a dobogó harmadik fokán pedig a kikapcsolódás, utazás témakör szerepel (47%), míg 44 százalékuk az időbeosztásán változtatna.

A fotó illusztráció / depositphotos.com
A fotó illusztráció / depositphotos.com

Mire költenének a magyarok?

Utazásra, nyaralásra adnának ki pénzt a legtöbben (47%). Idén a lakásfelújítás, átalakítás költségeivel a háztartások 38 százaléka számol, valamint háztartási gépre vagy bútorvásárlásra tervez kiadni (31%). A háztartások negyede a magánegészségügyi ellátás fedezésére fordít majd anyagi forrást, ötödük pedig adósságcsökkentésre.

Tudatos tervezés

A lakosság negyede már kigondolta, hogyan szeretné elérni, valamint miből finanszírozná idei terveit. Általában lépésről lépésre valósítják meg célkitűzéseiket: 72 százalékuk fontossági sorrendet állít fel tervei között – ugyanennyien vannak, akik alaposan utánajárnak a lehetséges megoldásoknak.

(A kutatást az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. készíti 1000 fős mintán, online adatfelvétellel, évente négy alkalommal 2011 óta. Az adatok a 18-69 éves magyar internetező lakosságra reprezentatívak.)


Flash Award: lezárult a jelentkezés, már bírálják a pályázatokat

Flash Award: lezárult a jelentkezés, már bírálják a pályázatokat 

Hatvanhárom pályázat érkezett a MaReSz idei versenyére.
Első önálló koncertjét adja Budapesten a skót sztárzenekar

Első önálló koncertjét adja Budapesten a skót sztárzenekar 

Június 11-én először lép fel önálló koncerttel Magyarországon a Biffy Clyro.
Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Kényelmes megoldások kis lakásokba: a sarokkanapé

Kényelmes megoldások kis lakásokba: a sarokkanapé 

Az apró lakásokban gyakran megtapasztalható, hogy a hely kihasználása szinte művészetté válik.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
A szendvicspanelek előnyei és lehetőségei a modern építészetben

A szendvicspanelek előnyei és lehetőségei a modern építészetben 

A modern építkezési gyakorlatokban a szendvicspanel technológia egyre népszerűbbé válik Magyarországon. Bár az Egyesült Államokban és más nyugati országokban már régóta előszeretettel használják ezt az építési metódust, hazánkban még sokan kételyekkel szemlélik. 
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.