Cofidis-felmérés: tízből négyen előre spórolnak a nyaralásra

A magyarok többsége tudatosan készül idei nyaralására: tízből négyen kifejezetten erre spórolnak, az utazást tervezők harmada pedig több mint fél éve gyűjt az idei vakációra. A magyar családok átlagosan 170 ezer forintot költenek a nyári pihenésre, akik pedig nem indulnak útnak, azok 57 ezer forintot szánnak kikapcsolódásra, derül ki a Cofidis Hitel Monitor reprezentatív kutatásából. 

A legfrissebb felmérési adatok szerint a magyar lakosság megtanult együtt élni a változásokkal, és próbálják  jobban beosztani a pénzüket, mint a Covid előtti időkben.

 

A kedvező ár miatt messzebbre is szívesen elmennek

Több dolgot is megtesznek honfitársaink a spórolás érdekében. A tavalyi év ugyanezen időszakához képest 84 százalékuk alaposabban megtervezi, mi kerül majd a kosarába, ugyanennyien pedig intenzíven vadásznak az akciós ajánlatokra. Népszerűek lettek a saját márkás termékek is: a fogyasztók közel háromnegyede szívesen emeli le ezeket a polcokról, 70 százalékuk pedig vásárlás előtt már az interneten tájékozódik arról, melyik kereskedőnél találja a legolcsóbb ajánlatot. Az emberek több mint fele a kedvező árak miatt az otthonától messzebb lévő üzletekbe is hajlandó elmenni.

Külön gyűjtés a nyaralásra

A magyarok 32 százaléka tervez idén nyaralást. A kikapcsolódás idén a válaszadók több mint felének (57 százalék) nagyobb anyagi terhet jelent, mint korábban. Azonban sokaknak így is nagyon fontos az utazás, nem akarnak lemondani róla, ezért a magyarok 38 százaléka gyűjt külön erre a célra. 15 százalékuk úgy tervezi, hogy az idei nagyobb pihenés költségeit részben vagy egészében pénzintézeti hitelből vagy a rokonoktól kapott kölcsönből fedezi.

Pontos kalkuláció készül a vakáció idejére is: az utazók 60 százaléka előre behatárolja a teljes, nyaralásra fordítható összeget, 35 százalékuk még az egy napra jutó költőpénzt is. A kiegészítő szolgáltatásokra, mint az utas- és poggyászbiztosítás, a külföldre utazók fele gondol előre, és csaknem ugyanennyien kiváltják az Európai Egészségbiztosítási Kártyát.

Ennyit költ ma az átlag az idei vakációra

Külföldi útnál a magyar háztartások átlagosan 490 ezer, belföldi út esetén 250 ezer forintos összköltséggel számolnak, azok pedig, akik nem készülnek elutazni, 57 ezer Ft-ot terveznek elkölteni idén a nyári kikapcsolódásra.

A tudatosság és a spórolás ellenére csupán a magyarok 26 százaléka állítja, hogy kényelmesen kijön a jövedelméből, a válaszadók háromnegyedének azonban hiányos a családi kasszája. Ez a hiány a többségnek havi szinten mintegy 200 ezer forintot jelent – ennyi kellene még pluszban a kényelmes élethez.

A magyarok 47 százaléka szerint az elmúlt egy évben gyakrabban fordult elő vele valamilyen anyagi nehézség: mínuszba került a bankszámlán, késett a számlák befizetésével, kölcsön kellett kérnie a hónap végén, vagy hozzá kellett nyúlnia a megtakarításaihoz. Akik nem jönnének ki a hónap végén a pénzükből, azoknak mintegy harmada a szüleitől, nagyszüleitől kérne támogatást, a magyarok negyede viszont azt vallotta, senkije sincs, aki pénzügyi vészhelyzet esetén segítségére lehetne.

 

 

 

Forrás: Cofidis


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.