Idén a Tisza-tó lehet a bringások favoritja

A Tisza-tó ezeknek és a 2020-ban átadott új hidaknak köszönhetően néhány év alatt a magyar kerékpárosok egyik kedvenc úti céljává vált. A térség fejlődése azonban nem állt meg, 2022-ben is számos újdonság, többek között új túraútvonalak, részletes útikönyv és térkép, valamint nagyobb kapacitású kerékpárszállító-vonatok várják a kirándulókat.

A forgalomszámlálási mutatók évről évre 20% körüli növekedést mutatnak a Tisza-tó kerékpáros adataiban. Aki nem ismeri ezt a varázslatos vidékét, abban felmerülhet a kérdés, hogy vajon miért is mennek oda olyan sokan, ha még mindig ott van a sokkal népszerűbb Balaton? A Tisza-tó teljesen más, mint a magyar tenger, és pont ebben rejlik a vonzereje. A 205 kilométerhez képest csak 65 kilométeres a kör, ráadásul semmi szintkülönbség nincs benne, így lényegében bárki képes körbetekerni a tavat 1-2 nap alatt. Ráadásul az aszfalt mindenhol szinte tökéletes, 2020-ban pedig az ország talán leglátványosabb kerékpáros fejlesztéseként elkészültek a folyó fölött átívelő hidak, így végig autóktól elzárva lehet tekerni - írja az Aktív Magyarország.



A Tisza-tó első ránézésre nem hemzseg úgy a látnivalóktól, mint a Balaton, de sokak számára pont ettől nyújt különleges élményt a térség. A települések között zavartalanul élvezhetjük a tájat, nyulak, gémek és szarvasok társaságában szelhetjük az ártéri töltéseket. A Tisza-tó körbetekerése sokkal természetközelibb és elmélyültebb kikapcsolódást nyújt, mint más hazai tókerülő túra. Viszont azért annyira nagyítóval sem kell keresni az érdekességeket az út mentén. A poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban található Európa legnagyobb édesvízi akváriuma, ahol a Tisza tó élővilágát ismerhetik meg a látogatók. Az épület egyben kilátó is, de igazi kilátóból is egyre több található a Tisza-tónál. 2021-ben Kiskörén a szárazföldön, míg a Poroszlói-medencében vízre is épült kilátó. Utóbbi a közönségszavazatok alapján el is nyerte az Év Kilátója díjat.

A térség fellendülése a szolgáltatók mennyiségében és minőségében is meglátszik, így szinte már nem létezik strand kerékpárkölcsönző nélkül. Az éttermek több helyen is a kerékpárút tőszomszédságába épültek, és a helyi specialitások is kezdenek kiemelkedni az országos átlagszínvonalból. A különféle halételek mellett kifejezetten a tájegység különlegessége a sulyom csokoládé és a sulyom pálinka.

A felsorolt érdekességek mind csak ízelítők a Tisza-tó különleges világából. Annak érdekében, hogy a látogatók minél felkészültebben érkezzenek a tóhoz, helyi lokálpatrióták közreműködésével olyan könyv készült, amely minden igazán érdekes látnivalót, szolgáltatót részletez. Ugyanakkor nem feledkezik meg a tájegység történelméről, valamint az állat- és növényvilágáról sem. A Tisza-tó útikönyvből egy részletes papír alapú könyv sem maradt ki, ami tartalmazza a kerékpáros útvonalakat is. A Kovács Janka, Kücsön Gyula és Ljasuk Dimitry fémjelezte Tisza-tó útikönyvről korábban már ITT írtunk.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.