Így kell fizetni a SZÉP-kártya büntetést

Egyszeri büntetéssel ösztönzi a kormány a SZÉP-kártyásokat arra, hogy mielőbb költsék el a munkáltatójuktól kapott juttatást. Az erről szóló új rendelet határidejét elmulasztók bukják a pénzük 15 százalékát – írja a Bank360.hu.

A munkáltatójuktól béren kívüli juttatásként SZÉP-kártya pénzt kapók az év eleji nagyon jó hír után most egy megszorítással szembesülhetnek. Az idén öt hónapig, július elsejéig szabadon vásárolhattak a SZÉP-kártyájukon lévő összeg terhére élelmiszert a boltokban, amivel a cafetériaként, kedvezményesen kapott juttatás lényegében megkötés nélkül elkölthető készpénzzé vált számukra. Ekkor azonban véget ért a jó világ, mert a jelzáloghitelekre ezzel együtt lejáró kamatstopot és az ármoratóriumokat meghosszabbították, viszont ezt a lehetőséget nem.

Most a kormány már extra büntetés kilátásba helyezésével ösztönzi a kártyatulajdonosokat arra, hogy mielőbb költsék is el a megkapott pénzt. Az eddigi szabályozás szerint, ha valaki nem használta fel a Széchenyi Pihenő Kártya juttatást az utalás évét követő második naptári év május 31-ig, akkor havi 3 százalékos díjat számíthattak fel neki erre az összegre. Így attól függően, hogy mikor kapta valaki a pénzt, 17-29 hónapja volt arra, hogy külön díj megfizetése nélkül elköltse. (Ezt a szabályt a járványügyi veszélyhelyzet ideje alatt, és az azt követő 60 napig nem lehetett alkalmazni.)

Ezen szorított egyet a kormány a csütörtökön megjelent rendeletével. E szerint ugyanis, ha valaki egy éven belül nem költi el a SZÉP-kártyára kapott juttatását, akkor ennek terhére 15 százalékos díjat kell fizetnie. Ezt már nem is puszta lehetőségként adja meg a jogszabály, hanem kötelezően levonandó összegként. Aki tehát nem figyel erre a határidőre, annak rögtön ugrik a szállásra, vendéglátásra, szabadidős tevékenységre egy éve el nem költött pénzének tetemes része – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu.

Az egyszeri büntetést március 20-án és szeptember 20-án számítják fel a pénzükön ülőknek, de ugyanarra az összegre csak egyszer kell ezt megfizetni. Annyi segítséget kap ennek elkerüléséhez a kártyatulajdonos, hogy 90 nappal korábban kötelező figyelmeztetést küldeni neki erről.

Az idén október 15-ig átutalt pénzekre még szigorúbb szabályok vonatkoznak az új rendelet szerint. Ezeket 2023. május 31-ig, tehát hét és fél hónapon belül el kell költeni, különben jön a 15 százalékos büntetés. Erről január 15-ig kell értesíteni azokat, akiknél a díjfizetés veszélye fennáll.
Az új rendelet nem helyezi hatályon kívül az eddigi büntető díj felszámításának lehetőségét sem. Ebből pedig az következik, hogy aki a hosszabb határidő alatt sem költi el a pénzét a SZÉP-kártyáról, az az egyszeri 15 százalék után még akár fizetheti a havi 3 százalékokat is.


Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.