Illatozó fesztivál a levendula jegyében

Péntektől vasárnapig tart a Tihanyi Levendulafesztivál, amelyen színházi előadások, koncertek, népi játékok várják az érdeklődőket, a rendezvényt színesítő kísérőprogramok pedig egészen július elejéig látogathatók – tájékoztatta az MTI-t a település polgármestere.

Tósoki Imre elmondta, hogy a levendula sokszínű bemutatásán túl a népi játékokat, a hagyományőrzést, "nagyanyáink konyhai fortélyait" kívánja népszerűsíteni és megismertetni a látogatókkal a Németh László Művelődési Ház és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szervezésében a Belső-tó partján rendezett fesztivál.

A programok közül kiemelkedik a levendula jegyében tartott szombati kézműves játszóház, a régi időket megidéző kukoricamorzsolgató és gabonaszemezgető – fűzte hozzá.

Üde színfoltja a rendezvénynek az Öreg levendulásban tett túra a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakembereinek vezetésével vagy Tóth László vasárnapi műsora, melynek keretében a magyar népi hangszerekkel lehet ismerkedni – emelte ki Tósoki Imre, hozzátéve, hogy a fesztivál névadó növénye többféle formában megtalálható lesz a forgatagban: lekvárként, szépítőszerként, házi sör aromájaként lehet majd kipróbálni.

Szombaton este a Swing-swing együttes szórakoztatja a közönséget, a Portéka Színpad vásári komédiáját pedig vasárnap délelőtt láthatják az érdeklődők, a kézműves termékek kedvelői a kirakodóvásár kínálatából válogathatnak – foglalta össze a település vezetője. A fesztivál kínálatát kísérőprogramok színesítik, a látogatók megismerkedhetnek a levendula lepárlásának folyamatával és részt vehetnek a ”szedd magad” akcióban is egészen július elejéig – húzta alá Tósoki Imre. A polgármester jelezte, hogy az 1930-as évekre visszanyúló levendulatermesztés a jövőben még nagyobb területet hódíthat meg, amelynek kialakításán egy helyi vállalkozással karöltve dolgoznak.

Forrás: MTI


Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.