Indul a Hajógyár multimédiás platform

Összművészeti rendezvénysorozattal jelentkezik a Hajógyár multimédiás platform: az A38 Hajó nagytermébe meghirdetett tematikus esteken keddenként egy-egy különböző művészeti ág jelenik meg a zenével összefüggésben: az irodalom, a színház, a tánc és a vizuális művészet.

Céljuk, hogy elősegítsék a kortárs művészek közötti együttműködést és a koprodukciók által összekapcsolja, közelebb hozza egymáshoz az egyes művészeti ágak közönségét.

Az első, keddi est főszereplője Szendrői Csaba, az Elefánt zenekar énekese, a Mintha muszáj lenne és A dolgok, amik mögöttem vannak című kötetek szerzője lesz.
A Zene X Színház első estjén, március 1-jén Lábas Vikit, a Margaret Island énekesnőjét ismerheti meg a közönség.
A Zene x Mozgás sorozat a magyar zenészek és mozgásművészek együttműködésének elősegítéséért és a színpadi produkciók látványának gazdagításáért jön létre. Az alkotók a bemutatót követően Grecsó Zoltán koreográfussal, táncpedagógussal tárgyalják át a közös munkafolyamatot, a látottakat pedig egy meghívott szakember értékeli szakmai szempontok mentén.
A Zene x Látvány sorozat célja a kortárs magyar zenészek és tervezők koprodukciójának elősegítése és a koncertek színpadi látványvilágának gazdagítása. Az este folyamán a live act műfaj a fashion show-val keveredik. A bemutatókat beszélgetések kísérik, amelyek az előadóművész és a tervező közti munkát tárják fel.
 A Hajógyár x A38 sorozat eseményei a Hajógyár Facebook-oldalán is elérhetők lesznek.

Forrás: MTI


Lepipálták a külföldiek a magyarokat

Lepipálták a külföldiek a magyarokat 

Összesen 22 206 turisztikai szálláshely, ezen belül 2149 kereskedelmi, illetve 20 057 magán- és egyéb szálláshely fogadott vendégeket.
Bejelentették, kik lépnek fel idén a Szigeten

Bejelentették, kik lépnek fel idén a Szigeten 

ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is a Szigetre látogat.
Bélyegritkaságok a Pénzmúzeumban – új időszaki kiállítás

Bélyegritkaságok a Pénzmúzeumban – új időszaki kiállítás 

Csaknem 200 év hazai és nemzetközi bélyegritkaságai a Pénzmúzeum és a Bélyegmúzeum közös tárlatán.
Egy hazánkban jelen lévő utazásszervező csődöt jelentett – FRISSÍTVE

Egy hazánkban jelen lévő utazásszervező csődöt jelentett – FRISSÍTVE 

Alább közöljük az ezzel kapcsolatos részleteket.
IBUSZ: ahol 2025-re magasra tették a lécet a piac többi szereplőjének  – videóval

IBUSZ: ahol 2025-re magasra tették a lécet a piac többi szereplőjének – videóval 

Az IBUSZ exkluzív partnerrendezvényén jártunk január 23-án, a Várkert Bazár elegáns tereiben, ahol a tartalmas szakmai részt követően gáláns fogadás, majd ezt követően zene, tánc zárta a programot.
Napokon belül lejár az MI-jártasságra adott határidő

Napokon belül lejár az MI-jártasságra adott határidő 

A munkatársak képzését február 2-ig kell biztosítania a cégeknek.
Páratlan műkincsek az idei antik vásáron

Páratlan műkincsek az idei antik vásáron 

Az idei Art and Antique Budapest kiállításon és vásáron 40 galéria vesz részt, festmények, szobrok, ékszerek, értékes könyvek, szőnyegek és bútorok is szerepelnek majd a kínálatban.
A kereskedelmi szálláshelyek decemberi adatait ismerteti a KSH

A kereskedelmi szálláshelyek decemberi adatait ismerteti a KSH 

A vendégek száma 17, a vendégéjszakáké 9,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Szallas.hu: idén tovább nő a last minute foglalások száma

Szallas.hu: idén tovább nő a last minute foglalások száma 

A magyar utazók rövidebb kikapcsolódásokat terveznek, és a szállásfoglaló portál szakértői 2025-ben a last minute foglalások további erősödésére számítanak.
A szakma reagálása a SZÉP-kártya felhasználásának változásáról – FRISSÍTVE

A szakma reagálása a SZÉP-kártya felhasználásának változásáról – FRISSÍTVE 

A SZÉP-kártya felhasználási szabályainak 2025. január elsejei módosítása kapcsán kikértük az MSZÉSZ véleményét is, most megérkezett reagálásuk – így cikkünket frissítve ismét közreadjuk.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.