Jelentősen lassul idén az élelmiszerek drágulása

Az élelmiszerárak alakulása idén már nem húzza, hanem visszafogja az inflációt Magyarországon. A boltokban összességében továbbra is többet fizetünk a pénztáraknál, mint egy évvel korábban, a drágulás mértéke azonban várhatóan elmarad az éves átlagos inflációtól – derült ki az Erste sajtótájékoztatóján.

A mezőgazdasági termelői árak éves szinten 2-4 százalékkal, míg az élelmiszeripar belföldi árai 3-5 százalékkal nőhetnek, az élelmiszerek kiskereskedelmi ára pedig átlagosan 3-4 százalékkal haladhatja meg az egy évvel korábbi szintet – mondta a bank sajtótájékoztatóján Fórián Zoltán, az Erste Agrár Központ, -Elemzés vezető agrárszakértője.

A kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi csökkenés után 2024-ben már újra – kisebb mértékű – növekedést mutat az élelmiszerárak idei visszafogottabb emelkedésének köszönhetően. A vásárlók pénztárcája azonban továbbra sem bír el mindent, amit korábban, ezért reneszánszukat élik az áruházak olcsóbb, saját márkás termékei és a vásárlói hűségprogramok. A fizetőképességi korlátok miatt sorra hullanak ki a kosárból a magasabb hozzáadott értékű, feldolgozott élelmiszerek. Az akcióvadászat pedig egyfajta irányított fogyasztási szerkezetet alakít ki: sokan nem azt veszik, amit szeretnének, hanem azt, amit megengedhetnek maguknak.

Bár a mezőgazdasági termelői árak a 2023-ban mért közel 16 százalékos visszaesés után idén kis mértékben, 2-4 százalékkal emelkedhetnek, a gazdák nem dőlhetnek hátra.

Tavaly a mezőgazdasági beruházások folyó áron számolva hat százalékkal maradtak el az előző évi csúcstól, míg a gépek és alkatrészek vásárlása összesen 20 százalékkal esett vissza – mindkét esetben hatéves trend tört meg a csökkenéssel. Az AKI Agrárközgazdasági Intézet adatai szerint a gazdák 2023-ban az egy évvel korábbinál közel 19 százalékkal, míg az elmúlt tíz év átlagával összevetve 36 százalékkal kevesebb műtrágyát vásároltak. 

A hazai élelmiszerárak alakulása
A hazai élelmiszerárak alakulása
Fotó: Erste Bank

Ahhoz, hogy ezekben a folyamatokban kedvező fordulat következzen be, nem csak az új pályázati ciklusra, hanem a jövedelemtermelő képesség javulására is szükség van. Az Erste előrejelzése szerint erre leghamarabb 2025-ben lehet számítani, amikor az idén beadott pályázatok megvalósítási szakaszba érnek. Addig is a jövedelmezőség csökkenése lendületet ad a koncentráció növekedésének a mezőgazdaságban. Ezt minden üzemméretben érzékelni lehet majd. A szántóföldi növények esetében például a műtrágyák és a növényvédő szerek visszafogása nyomot hagy a terméseredményeken, és a piaci árak sem kecsegtetnek érdemi emelkedéssel. A sertésszektorban folytatódhat a konszolidációs időszak. Az árak kedvező alakulása, valamint a termelésbe álló beruházásoknak köszönhetően emelkedésnek indulhat a sertésállomány, és javulhat a jövedelmezőség – tette hozzá Fórián Zoltán.  

Az élelmiszerárak alakulása meghatározó a hazai fogyasztói árindexben, részaránya az elmúlt években (pandémia, Európa-rekorder infláció, tavalyi recessziós év) még tovább is nőtt.

Idén az élelmiszerek súlya a fogyasztói kosárban elérte a 30 százalékot, amellyel ez a legjelentősebb termékcsoport az infláció alakulása szempontjából. A magyar élelmiszerhányad uniós összevetésben nem számít kirívónak, de összességében a magasabbak közé tartozik, ugyanakkor messze elmarad a régióban például a szlovák vagy a román értéktől – hívta fel a figyelmet Nagy János, az Erste makrogazdasági elemzője.

FAO élelmiszerár-index
FAO élelmiszerár-index
Fotó: Erste Bank

 

Az infláció szempontjából kedvező a globális élelmiszeráraknál bekövetkezett fordulat, és ahogyan azt a FAO idősoros adatai mutatják, már egy ideje csökken a globális élelmiszerinfláció mértéke. Ennek fényében úgy tűnik, Magyarországon elsősorban a fogyasztói kereslet erőssége vagy gyengesége fogja meghatározni, hogy milyen mértékű átárazásokat képesek érvényesíteni a szektor szereplői a közeljövőben. Ugyanakkor folyamatos felfelé mutató árkockázatokat generálnak a kiskereskedelmi cégeket sújtó különadók és szabályozói terhek, így a fogyasztás várt élénkülése könnyen ismét magasabb inflációs nyomáshoz vezethet ebben a szektorban. Mindent összevetve az élelmiszerárak alakulása 2024-ben, az előző két évvel ellentétben, nem felfelé, hanem lefelé húzhatja az inflációt, amely idén az Erste előrejelzése szerint 4,7 százalék lehet – tette hozzá Nagy János.

 


A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.