Jól teljesített tavaly a Varga Pincészet

A Varga Pincészet tavaly 10,6 millió palack bort adott el belföldön, 1 millió palackkal többet, mint 2013-ban, összes értékesítése pedig 12 millió üveg volt az előző évi 10,6 millió után - közölte Varga Péter ügyvezető-tulajdonos az MTI-vel.

Elmondta, hogy a vártnál rosszabb körülmények ellenére sikerült megtermelni és felvásárolni a szükséges 12,5 millió kilogramm szőlőt. A kisebb részt a család 250 hektáros birtokáról származó 1,7 millió kilogramm szőlő képezi, amelyből a prémium borokat készítik, a többi alapanyagot a termelőkkel kötött hosszú távú szerződések alapján biztosítják.

Kifejtette: a múlt évben nőtt a bor iránti kereslet, a gasztronómiai és a kiskereskedelmi palackos bor értékesítésben 2014 második felétől nagyaranyú növekedés indult meg. A változást jól mutatja, hogy a múlt év első felében 4 százalékkal, a második felében 21 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest a pincészet eladásai - közölte az ügyvezető.

A cégcsoport 2014-es konszolidált árbevétele 4,8 milliárd forint volt, szemben a 2013-as 3,6 milliárd forinttal. A tavalyi bevétel növekedésének fő forrása a nagyobb eladott mennyiség volt, de fontos elem, hogy a növekedés a drágább termékeknél következett be - jegyezte meg. Kisebb mértékben, de a növekedésben a 2013-as áremelés is közrejátszott.

A konszolidált nyereség 2013-ban 176 millió forint volt, 2014-ben pedig várhatóan 400 millió forint lesz.

A Varga Pincészet borainak bruttó polci átlagára palackonként 800 forint, ami az előző évhez képest kis mértékben nőtt.

Az árbevétel 9 százaléka az export, a fontosabb exportpiacok Szlovákia, Lengyelország, Oroszország és Románián belül Erdély.

A szőlő felvásárlási ára mindkét évben 100 forint körül alakult kilogrammonként, a cég felvásárlásra nettó több mint 1 milliárd forintot költ éves szinten.

A Varga Pincészetnél 2015-ben mintegy 1,7 milliárd forint értékben terveznek fejlesztéseket a badacsonyörsi és a feldebrői pincészetben. Ahhoz, hogy a bővülő piaci igényeknek meg tudjon felelni a pincészet, elsősorban kapacitásbővítő beruházásokra van szükség - mondta az ügyvezető.

Forrás: Élelmiszer Online/MTI


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.