Futóverseny a budapesti repülőtéren

Európa szinte minden országából és az Egyesült Államokból, illetve Qatarból is érkeztek futók a Budapest Airport, a Nike, a Wizz Air és az anna.aero brit légiközlekedési portál által szervezett Runway Run repülőtéri futóversenyre. A különleges alkalomra a nemzetközi légiközlekedési szakma képviselői, a Nike Futóklub tagjai és a Wizz Air földi és fedélzeti szolgálatot teljesítő személyzetei kaptak meghívást.

Második alkalommal rendezte meg a Budapest Airport partnereivel együtt a Runway Run repülőtéri futóversenyt, amelyen a sportolók és amatőrök egyéni 12 kilométeren vagy 6 + 6 kilométeres váltófutásban mérhették össze tudásukat. A különleges futóverseny miatt szombaton hajnaltól lezárták a repülőtér 3 kilométer hosszú 1. futópályáját, és mivel a hét hatodik napjának délelőttjén a leggyengébb a forgalom, ezért 2. futópályára irányítottak át minden érkező- és induló járatot. A 3 kilométeres futópályán alig két óra alatt sikerült kiépíteni a versenyhez szükséges kellékeket, a start- és célzónát és az elektronikus időmérő rendszert. A pálya középére vontatták a Wizz Air egyik tartalékban álló Airbus A 320-as gépét, amit körülfuthattak a résztvevők. (A futópályát egyébként 15.00 óra óta ismét a repülőgépek használják.)



A hölgyek 12 kilométeres versenyét Veres Csilla, a NAV 1. sz. repülőtéri kirendeltségének munkatársa nyerte, míg a férfiaknál Robert Murphy, az Aer Lingus ír légitársaság versenyzője győzedelmeskedett. A 6+6 kilométeres váltót a Kis Zsanett-Kis Tibor testvérpár nyerte. A leggyorsabb légitársasági csapat versenyét az ír Aer Lingus szerezte meg, míg a leggyorsabb repülőtéri csapatnak a lengyelországi Krakkó légikikötője bizonyult. Szente Tamás főpolgármester-helyettes adta át a leggyorsabb repülőtéri hatóságnak járó kupát a NAV csapatának, míg Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke a budapesti brit nagykövetség csapatának adott át díjat a leggyorsabb repülőtéri partner kategóriában.



Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.