Kárpátaljai és észak-erdélyi makettek Szarvason

2017. március 10-től újabb látványossággal bővül a szarvasi Mini Magyarország makettpark.

Az eddigi közel száz maketthez Kárpátalja és Észak-Erdély legszebb épületének kicsinyített másai csatlakoznak, köztük például a Munkácsi vár, a Vereckei Hágó Emlékmű és a Szatmárnémeti Zsinagóga épületei. A mintegy 500m²-es átadásra váró, dimbes-dombos területen az új maketteken kívül alagúton, viadukton keresztül zakatolnak majd a kisvonatok a több mint 100 m hosszú sínpáron.

Szarvas leglátogatottabb turisztikai attrakciója a Mini Magyarország makettpark, ahová tavaly 92 ezren látogattak el, hogy részt vegyenek egy mini országjáráson, megcsodálják az ország történelmi jelentőségű épületeit, gombnyomással indítsák a Magyarország leghosszabb kültéri vasúti pályáján haladó vonat maketteket.

Az év minden napján látogatható Mini Magyarország makettparkban a Parlamenthez, az esztergomi bazilikához, az egri várhoz, Déva várához, a Kassai Dómhoz, idén csatlakoznak Kárpátalja és Észak-erdély legszebb épületei. Többek között Huszt vára, a Beregszászi Főiskola, az UNESCO világörökségét képező Kárpátok fatemplomai közül a körösmezői fatemplom, az uzsoki Szent Mihály arkangyal templom épületei kerülnek be a látványosságok közé. Újabb méterekkel bővül a vasútmakett hálózat, ahol gombnyomásra indítható több szerelvény, mint például a történelmi jelentőségű Gulag vonat is.


Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza 

Május 12-én igazi világsztárokkal is találkozhatunk!
Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján

Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján 

Május 1-jén ünnepelte az ÉnBudapestem applikációja az első születésnapját.
Szibériai tokhalak a Balatonban?

Szibériai tokhalak a Balatonban? 

A Balatonban megjelenő lénai tokok minden bizonnyal a vízgyűjtőn létesült halgazdálkodási létesítményekből szökhettek meg.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.