Kerekasztalnál tárgyalnának a "tüntetők" a kormánnyal

Kerekasztal-beszélgetést kezdeményeztek a kormány képviselőivel a "Menstük meg a turizmust!" demonstrációk szervezői. 

Szalai Edit, szervező és a Las Palmas Utazási Iroda tulajdonosa megköszönte a vidéki és budapesti turizmusban érdekeltek részvételét a múlt pénteki, Budai Várban rendezett békés demonstráción. A szakember arról számolt be, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda már napokkal ezelőtt felvette velük a kapcsolatot, hogy az első demonstrációjuk után átvegyék a Budai Vár Dísz terén a „Mentsük meg a turizmus” – Főnix petícióját, így e szerint navigálták a programot. A Kormány által kijelölt két fős delegáció megjelent az előre egyeztetett időpontban, az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásra került a nyilvánosság előtt. Egy igen terjedelmes anyagot adtak át. Kérvényezték, hogy 8 napon belül jelöljék ki azon személyeket, akik érdemben tudnak tárgyalni és dönteni az ügyükben a lehető leghamarabb, és egy kerekasztal megbeszélést kezdeményeztek. Jelenleg a 8 napos határidő lejártát és a Kormány válaszát várják, és következő lépésük ettől a választól függ majd, melynek tartalmát azonnal, közlemény formájában megosztják a nyilvánossággal. A petíciót egyébként, amelyben a turizmusban dolgozók követeléseiket megfogalmazták több mint 3000-en írták alá.

Forrás: Turizmus Online


Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai

Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai 

A ragadós száj-, és körömfájás járvány miatt korábban elrendelt korlátozásokat enyhítették.
Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól

Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól 

A döntés hátterében a kormányzati finanszírozás leállása állhat.
Egészségőrzés, sportaktivitás figyelése és egy ellenőrzött asszó

Egészségőrzés, sportaktivitás figyelése és egy ellenőrzött asszó 

Beszámoló a Huawei új okosóra termékeit előzetesen bemutató magyarországi sajtóeseményről.
Újabb Festetics-kincsek a keszthelyi Kastélymúzeumban

Újabb Festetics-kincsek a keszthelyi Kastélymúzeumban 

A látogatói élmény fokozása és a szolgáltatások minőségének javítása érdekében további fejlesztéseket terveznek a következő egy évben.
Életre kel Gustav Klimt arany világa

Életre kel Gustav Klimt arany világa 

A Gustav Klimt: The Immersive Experience című interaktív produkció a legmodernebb technika segítségével vezeti be a látogatókat Klimt csodálatos világába, amely több mint száz évvel a művész halála után is lenyűgözi a közönséget.
Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén

Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén 

A szervezők meghosszabbították a pályázati határidőt két héttel.
Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió

Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió 

A pályázat előkészítése befejeződött, célja, hogy a rendszeres mozgást minden korosztály számára a mindennapok részévé tegye.
Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai

Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai 

Inspiráló helyszínen különleges díjátadó gála zajlott május 13-án este.
Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón

Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón 

2025. május 30-án nyílik a 21. Európai Dísznövény és Kertművészeti Kiállítás és Vásár.
Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján

Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján 

Idén a tudomány és a művészet kapcsolata a rendezvény kiemelt témája.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.