Kezdődik a PLACCC

Csütörtökön kezdődik Budapesten a PLACCC Fesztivál, amely a hazai és külföldi politikai-társadalmi történések mellett az ukrajnai háborúra, a klímaválságra és koronavírus-járványra is reflektál.

A szeptember 13-ig tartó fesztiválon a magyarok mellett brit, olasz és dán előadók is szerepelnek, illetve a fél éve dúló ukrajnai háborúra reflektáló belorusz és ukrán projektek is bemutatkoznak.
Ezzel kapcsolatos közleményük szerint a brit Kaleider kollektíva Pig című installációja a Madách Imre téren lesz látható szeptember 4-ig. A téren felállított nagyméretű átlátszó malacperselyt csak akkor lehet kinyitni, és a benne lévő összeg csak használható fel, ha körülötte egy olyan közösség formálódik, amelynek tagjai egyért értenek, abban, mire szánják a pénzt. A kollektív döntéshozatalra irányuló beszélgetéseket a brit művészek és magyar közreműködők segítik.

 

A PLACCC Fesztivál tavaly indult Sensing the city sorozatában ezúttal Dániából, Olaszországból, Nagy-Britanniából és Magyarországról érkeznek alkotók, hogy ötnapos közös rezidenciaprogram során a művészet és a környezeti fenntarthatóság kapcsolatáról folytassanak párbeszédet.
Lesz beszélgetés Seth Honnorral, a Kaleider kollektíva művészeti vezetőjével a fosszilis és megújuló energiaforrások kérdésének művészeti megközelítési lehetőségeiről. Leonardo Delogu olasz előadóművész és tréner, mozgás- és tájkutató a Mátyás-hegyi kőfejtő parkjában piknikkel egybekötött beszélgetésen osztja meg a rezidenciaprogramban végzett kutatásainak eredményeit. A nyilvános programok között szerepel a dán Nana Francisca Schottländer Going Visiting című workshopja is a Népszigeten.
Helyspecifikus előadással érkezik a fesztiválra a Juhász Kata Társulat és az osztrák Cie. Two in One, Mindennapi cirkuszaink című közös projektjüket a Mechwart-ligetben adják elő.  
Mozgásra ösztönöz Mészáros Máté A távolság mechanikája című részvételi sétája és a Meetlab társulat folyamatosan mozgásban lévő Lézertriciklije is, amely a Bókay utca és Práter utca sarkán lesz látható.
 Az ukrán Daria Pugachova Shelter for Freedom című köztéri előadása az ukrán-orosz háborúra reflektál a Hármashatárhegyi bunkereknél.  
A belorusz alkotónégyes, Igor Shugaleev, Sergey Shabohin, Alexandra Kononchenko és Marina Dashuk The body your are calling is not available című produkcióját mutatja be a Nyolcésfél alkotótérben, áll a közleményben.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.