Kilencezer érdeklődő az Idegenvezetői Világnapon

2020. február 20-23. között rendezték meg Budapesten az Idegenvezetői Világnapot. A minden év február utolsó vasárnapján meghirdetett turisztikai eseményt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Kereskedelmi Tagozata, valamint idegenvezetői szervezték. Társszervezőként a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK), valamint a Bevásárló- és Tematikus Utcák Menedzsmentje (BUM) vett részt a rendezvény szervezésében. A négy napos rendezvényfolyamra mintegy 120 sétát, épületbejárást hirdettek meg, amely több mint 9000 regisztrált érdeklődőt vonzott.

Az Idegenvezetői Világnap alkalmából tematikus séták, tárlatvezetések, épületbejárások, múzeumlátogatások indultak Budapest különböző pontjain. A Világnap központi eseménye, egyben fénypontja február 23-a, vasárnap volt, amikor a nagyközönség szárazföldi és vízi járműveken is megismerhette Budapestet: dunai hajókázás élő idegenvezetéssel, 90 perces városnéző buszos túra, továbbá különjáratú villamos is szerepelt a számos, díjtalanul elérhető program között.

A programokra előzetesen lehetett regisztrálni a bkik.hu erre a célra megnyitott felületén. A vasárnapi központi események helyszíne a Magyar Turisztikai Ügynökség tulajdonában lévő Bálna Budapest volt. Az épületet erre a napra a BKIK bérelte, mint központi helyszínt: innen indultak 10 és 15 óra között az ingyenes városnéző autóbuszok és a Mahart Passnave Budapest hajója is, míg a Silverline Táltos hajója az Erzsébet híd lábánál lévő 11-es kikötőben várta az utasokat. Különjáratként indult villamos a 2-es, valamint a 6-os vonalán. A kerekesszékkel közlekedők számára – szintén a Bálnától – rámpás mikrobuszos városnézést indítottak a szervezők, e célra kialakított BKV Telebuszokkal.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara speciális járatokkal is készült a Világnapra: egy-egy busz indult február 23-án angol nyelvű idegenvezetéssel, diák idegenvezetővel, illetve oktatóval. További két busz pedig az útvonala során érintette a külvárosokat: Újpestet és Kispestet, megállóval a Megyeri Csárdánál, illetőleg Koller Bácsi Cukrászdájánál a Wekerle telepi Kós Károly téren. A nap mérlege: 42 buszjárat, 7 hajójárat, 3 különjáratú villamos és 2 menetrendszerinti villamosjárat idegenvezetővel, valamint 4 mozgáskorlátozott járat és összesen kilencezer regisztrált résztvevő. A Bálnában turisztikai kiállítók és kézművesek is ingyenesen bemutatkoztak, vasárnap. Ugyanitt helyet kapott a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia információs pultja, valamint a Kalocsa és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft is.

A kitelepülésen a BFTK Budapestinfo Point® irodahálózata is részt vett. Az Idegenvezetők Világnapján a főváros idegenvezetői évről évre ingyenes városnézésekre hívják a hazai érdeklődőket. A tavaszi turisztikai szezon nyitányaként is tekinthető eseménnyel a szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet az idegenvezetők értékteremtő munkájára. Az idei évben is több mint száz idegenvezető vett részt a rendezvényen társadalmi munkában, és mintegy 100 közreműködő partner segített a több mint 120 program megvalósításában.

Forrás: Turizmus Online


Megújul a gyulai vár

Megújul a gyulai vár 

A gyulai várat 2024-ben több mint 90 ezren látogatták meg.
Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja

Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja 

A figurát a színésznő magyar hangja, Törőcsik Franciska mutatta be.
Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.
Mit gondolnak Budapestről a hozzánk érkező turisták?

Mit gondolnak Budapestről a hozzánk érkező turisták? 

Ez jelentősen függ attól is, honnan érkeznek és mennyi ideig tartózkodnak fővárosunkban a városlátogató vendégek.
Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről

Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről 

Az ALDI Utazás megbízásából készült országos reprezentatív felmérés szerint a gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni.
Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát

Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát 

Lüktető ritmusok, magukkal ragadó dallomok: A kubai szenvedély Budapestre érkezik.
Fókuszban a gólyavédelmi program

Fókuszban a gólyavédelmi program 

A fenntartható örökség fókuszába került a Bodrogkeresztúron az elmúlt években megvalósult gólyavédelmi program.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.