Korlátozzák a szórakoztató programok megrendezését a Margitszigeten

Módosította a Duna-parti építési szabályzat Margitszigetre vonatkozó rendeletet szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A módosítást 20 igen szavazattal 2 tartózkodás mellett támogatta a testület.

Az elfogadott előterjesztés szerint a hatályos terv módosításai a Margitsziget olyan fejlesztését segítik elő, amely a természeti értékek védelme mellett erősíti a rekreációs funkciót.

A Margitsziget továbbra is helyet biztosít a kikapcsolódni, sportolni vagy pihenni vágyóknak, a szabadidős programokat kereső családoknak. A Margitszigettel szomszédos kerületek lakosságának környezeti zajhatásoktól való fokozott védelme érdekében a hatályos tervhez képest az egyes területeken elhelyezhető funkciók körét szűkítik.

Az úszóműveken, mint közhasználatú rekreációs létesítményen mindeddig csak vízi színpad létesítése volt tiltva, de a módosítást követően ezen létesítmények már csak a pihenés célját szolgálhatják a jövőben - olvasható.

A városi park területén is korlátozták a zenés, szórakoztató rendeltetést: a módosítás alapján csak ott létesíthető a jövőben, ahol kulturális funkció megengedett, így a Szabadtéri színpad és a Casino területén.

A módosítással a cél a rendezvények és az azt kiszolgáló létesítmények - pavilonok, időszakos jellegű lelátók - további korlátozása, ezáltal a környezeti terhelés csökkentése a zöldfelületek védelme érdekében.

A hatályos terv nagyrendezvények számára típus nélkül biztosított lehetőséget pavilonok létesítésére, a módosítás következtében azonban csak a nemzetközi sportesemények rendezése esetén lesz erre lehetőség. A sziget arculatának erősebb védelme céljából tovább korlátozódik a reklám célú berendezések elhelyezhetősége is - olvasható az elfogadott előterjesztésben.

A sziget északi részén lévő felszíni parkoló 12 személyautónyi hellyel bővül, így 236 autó és 6 busz parkolhat majd. A parkoló elhelyezhetőségének határvonala az elkészült engedélyezési-kiviteli tervek figyelembevételével kismértékben módosul annak érdekében, hogy az idei vizes világbajnokság margitszigeti helyszíneinek kiszolgálása biztosított legyen.

Forrás: MTI


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.