Közel 200 kiállító várható a régió egyik legnagyobb kínai üzleti vásárára

A China Smart Expo-t idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a China Mart Project Centerben, Budapesten. A rendezvény mára a közép-kelet-európai régió egyik legnagyobb kínai üzleti vásárává vált.

Május 31. és június 2. között rendezik meg idén a China Smart Expót. A rendezvény főszervezője a kínai Kereskedelmi Minisztérium (MOFCOM), és a társszervezők, a CECZ (Central-European Trade and Cooperation Zone), valamint a ChinaCham Hungary (Kínai Kereskedelmi Kamara) fő célja, hogy segítsék a közép-kelet-európai vállalkozásokat, hogy kínai üzleti partnereket találjanak.

A China Smart Expón megjelenő cégek kivétel nélkül a Kínai Kereskedelmi Minisztérium által ajánlott és leinformált vállalkozások, melyek közül néhány már rendelkezik magyarországi partnerekkel, de többségük most kíván az az európai piacokra belépni.

A szervezők lehetőséget biztosítanak, hogy a regisztrált látogatók már a rendezvény megkezdése előtt időpontot foglaljanak személyes tárgyalásokra a kiválasztott kiállító cégekkel. Ehhez tárgyalót és igény esetén tolmácsot is biztosít a China Smart Expo. A kiállításon közel 200 kiállító cég jelenik majd meg, 13 iparágat képviselve. 

A látogatói regisztráció jelenleg is zajlik, az eddigiek azt mutatják, hogy bár a magyar cégvezetők jelentkeznek legnagyobb arányban, de a régió több országából (Szlovákia, Szerbia, Horvátország, Románia, Szlovénia) is érkeznek látogatók a 3 napos rendezvényre.

A kiállításra a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A China Smart Expo szervezői részt vállalnak az új termékek piacra lépésében is. Új üzleti együttműködés kiépítése esetén 1 teljes évre bemutatótermet bocsátanak a hazai vállalkozó rendelkezésére Budapesten, a China Mart Project Centerben.

Szállítmányozási kérdésekben, CECZ csoporthoz tartozó GHIBLI Kft.-hez lehet fordulnia, mely komoly tapasztalatokkal bír halmozott fel a kínai áruk behozatalával kapcsolatban.

További információkat a rendezvény honlapján olvashat.


Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.
Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról 

Magas volt a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese Veszprém volt, ahol több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.