Különleges díszkandallókra bukkantak a Budavári Palota kutatásakor

Hetven év után találták meg a szakemberek a századfordulós Budavári Palota különleges kandallóinak maradványait, a most feltárt leletek az Andrássy- és Deák-előcsarnokokba készített kandallók elemeit is tartalmazzák - tájékoztatta a Várkapitányság csütörtökön az MTI-t.

A Budavári Palota rekonstrukciójának előkészítése során zajlik az épületegyüttes falainak, pincéinek és elzárt tereinek kutatása, további értékes leletek is előkerültek - írták. Az összegzés felidézi, hogy a Nemzeti Hauszmann Program egyik legfőbb célja a Budavári Palota teljes rekonstrukciója, hogy a látogatók ismét a századfordulós fényében csodálhassák meg az épületegyüttest. "Az eredetivel megegyező rekonstrukcióhoz elengedhetetlen, hogy megismerjük azokat a századfordulós részleteket, amelyeket nem érintettek a háború utáni, ideológiai okokból történt leegyszerűsítő átépítések" - tartalmazza a közlemény.

A falkutatási munkálatok mellett a Várkapitányság szakemberei és a velük dolgozó szakértők több helyen is folytatták az épületegyüttes pincéinek és elzárt tereinek vizsgálatát. A déli, D és F jelű épületeket összekötő közműalagútban majdnem hetven év után bukkantak a palota egykori kandallóinak több, felbecsülhetetlenül értékes darabjára. A kandallók többsége kisebb sérülésekkel vészelte át a második világháború pusztításait, még az 1940-es évek legvégén is eredeti helyükön voltak, azonban a palota épületének jelentős bontási munkálataikor valamennyit szétszedték. A most fellelt faragottkő-elemek feltehetően akkor, a palota bontásakor kerülhettek mai helyükre. Az egykori kandallók legdekoratívabb részét feltehetőleg elrejtették vagy a több száz kilós tömböket sikertelenül próbálták elszállítani a pincealagúton keresztül. A folyosót később közműalagúttá szűkítették, így hosszú évtizedekre teljesen elzárták az értékes kőfaragványokat a külvilágtól. A most feltárt leletek beazonosításakor kiderült, hogy a legnagyobb, 16 darabból álló csoport a századfordulón a krisztinavárosi szárny egykori helyiségeibe, az Andrássy- és a Deák-előcsarnokokba készített kandallók elemeit tartalmazza. Ezeken felül előkerült két különösen szépen faragott darab a királyi lakosztály és az első fejedelmi lakosztály között elhelyezett ebédlő márványkandallójából is. Egy további, szépen megmunkált elem az ebédlő és a Szent István-terem között elhelyezkedő Cercle-terem sarokkandallójához tartozott - olvasható a közleményben.

Mint írják, a Királyi Palotában elhelyezett korszerű kandallókat légfűtésre is használták, stílusuk és színviláguk mindig összhangban volt annak a teremnek a kialakításával, amelybe kerültek. A kandallókat egykoron Seenger Béla szobrászművész, kőfaragómester készítette, aki maga végezte el az összes szobrászmunkát a gazdagon kifaragott kőtömbök fényezésével, csiszolásával együtt. A kandallók magyar fehér márványból, más esetben pedig gyüdi márványból készültek. Seenger Béla munkásságáért 1903-ban megkapta az Országos Ipartestület aranyérmét, Ferenc József pedig a császári és királyi udvari kőfaragó címet adományozta neki. Az épületegyüttesen végzett szondázó falkutatási és alapfeltárási munkáknál már korábban több olyan lelet is előkerült, amelyek segítenek meghatározni, hogy milyen színű, anyaghasználatú és textúrájú volt a századforduló idején bővített palota. A szakemberek megtalálták a többi között a Hauszmann-kori épület tetejét díszítő palák darabjait, a konyhai, cukrászati és egyéb kiszolgálóhelyiségek zöld betétes és mintázott, fehér keramit padlóburkolatait, valamint ugyanezen helyiségek színes mintázatú Zsolnay-falburkolatainak néhány jellegzetes darabját is - közölte a Várkapitányság.

Forrás: MTI


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.