Látványkonyha és sószoba is van Villány új rendezvényházában

Projektátadó rendezvényt tartottak a villányi Kiállító- és Rendezvényházban június 11-én, amelyre a turisztikai sajtó képviselőit is meghívták. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Érthető volt az érdeklődés, hiszen a tervek szerint jelentősen csúsztak az átadással, de az érveket még az uniós forrásokat biztosítók is akceptálták: a zord időjárás következtében, az esőzések következtében a terület majdnem mocsárrá változtatta a helyszínt. A tervezők és kivitelezők össze is szedték minden tudásukat, hogy sikeresen megvalósuljon, amit a tulajdonos, Kovács László (Secret Key Kft.) segítőivel együtt megálmodott.

A Széchenyi 2020 program keretében, a 83,7 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatásnak köszönhetően jött létre az a rendezvényház, amelyet az 1800-as évek második felében kialakított borpincére építettek és felújítottak. Itt kapott helyet a Bormúzeum, mely a borászathoz, a szőlészethez és Villányhoz kapcsolódó kiállításoknak ad helyet.

Egyszerre 130 embert képes befogadni a rendezvényház, amelynek belső terét két részre osztották, látványkonyhát, bortrezort és sószobát is kialakítottak az épületben. A hangulatos, 60 fős teraszon baráti, családi és üzleti események számára lesz hely.

Fontos szempont volt az építésnél, hogy a vakok és gyengénlátók, valamint a halláskárosultak is részt tudjanak venni egy jó hangulatú vacsorán, így számukra is teremtettek erre lehetőséget.

Az ünnepségen Kovács László tulajdonos elmondta, hogy állandó és időszaki kiállításokkal is szórakoztatni kívánják az ide látogató belföldi turistákat és az egyre nagyobb számban hazánkba látogató külföldi vendégeket. A kiállításokon megismerhetők lesznek a régió szőlőtermesztési és borászati hagyományai, melyhez hozzájárulnak a Magyar Bortörténeti Társaság által felajánlott kiállítási anyagok. Emellett a villányi bor világhírű felfedezőjének, Schuth Vilmosnak is emléket kívánnak állítani.

Az ünnepélyes szalagátvágás előtt Takáts Gyula, Villány polgármestere, majd a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, Nagy Csaba is hangsúlyozta, milyen nagy jelentőségű a város, valamit a régió számára az új létesítmény.

A rendezvényházat sváb műsorral, borkóstolóval és kiváló ízekkel avatták fel.


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.