Legkorábban júliusban nyithatnak ki a budapesti strandok

A hagyományos májusi szezonnyitás biztosan elmarad a budapesti strandokon, a fürdőegységek fokozatos visszanyitásának reális esélyét júliusra teszi a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.

Az MTI érdeklődésére csütörtökön közölték: a BGYH a koronavírus terjedése miatt kialakult helyzetre tekintettel, alapítói határozat szerint 2020. március 15-től valamennyi fürdőegységét, gyógyászati egységét határozatlan ideig zárva tartja, nincs olyan fürdőegységük, amely üzemelne. Ezzel együtt a tulajdonosi elvárásoknak eleget téve március 15-től - egyéb kikötések nélkül - felfüggesztette a tulajdonában álló üzlethelyiségek bérleti díjának beszedését is. A BGYH hangsúlyozta, hogy figyelemmel kísérik a vírus terjedéséről és annak megelőzéséről szóló kormányzati tájékoztatásokat, utasításokat és maradéktalanul eleget tesznek ezeknek. Emellett folyamatosan elemzik mind a nemzetközi, mind a hazai fürdőszektor intézkedési terveit, és ennek függvényében mérlegelik, készítik elő a saját intézkedési tervüket is. Közölték: a jelenlegi terveink szerint, amint feloldják a kijárási korlátozást, a kollégáik megkezdik a fürdők strandfelkészítési, karbantartási munkálatait, ütemezetten. A munkavégzés alatt ügyelnek a fertőzés megelőzésére, terjedésre. Meg kell még ismerniük a szabadtéri fürdőegységek üzemeltetésének esetlegesen megváltoztatott szakhatósági feltételeit, a BGHY már február végétől nagyon szigorú üzemeltetési előírásokat vezetett be és a nyitást követően is külön protokoll eljárásrendet kíván megvalósítani - jelezték. Budapesten hat strandfürdőt üzemeltetnek - Palatinus, Paskál, Csillaghegy, Római, Pünkösdfürdő, Pesterzsébet -, nyitás esetén valamennyi egységben továbbra is lesz lehetőség gyermek, diák és nyugdíjas jegyvásárlásra, illetve komoly kedvezményeket nyújtó családi belépő megváltására.

Forrás: MTI


Háromnapos őszi fesztivált rendez a Néprajzi Múzeum

Háromnapos őszi fesztivált rendez a Néprajzi Múzeum  

Családi foglalkozások, tárlatvezetések, valamint néptáncbemutatók és kézműves programok is várják az érdeklődőket a Néprajzi Múzeum Nagy dobra verjük! elnevezésű őszi fesztiválján október 25. és 27. között Budapesten.
Őszi darules a szegedi Fehér-tónál

Őszi darules a szegedi Fehér-tónál  

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság túravezetői közreműködésével felejthetetlen élményben lehet részük azoknak, akik ellátogatnak az őszi darulesek egyikére a szegedi Fehér-tóhoz – közölte honlapján az intézmény.
Budapest Design Week: rekord számú látogató az idei rendezvényeken

Budapest Design Week: rekord számú látogató az idei rendezvényeken 

A több mint 100 hazai és régiós kortárs alkotót bemutató tárlat idén látogatói rekordot döntött: 5000 érdeklődőt vonzott a közel 300 designterméket, illetve ipar- és képzőművészeti alkotást felvonultató kiállítás.
Táncra perdült a Szabadság-szobor

Táncra perdült a Szabadság-szobor 

Különleges látványban lehetett része, aki a október 11-én este a Fővám téren járt.
Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban

Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban 

Már nyáron körbejárta az internetet a hír, hogy lejárt Zamárdi és a Balaton Soundot szervező Sziget Zrt. között a 2024-ig tartó szerződés, most kiderült: nincs folytatás.
Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba

Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba 

A vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) világszerte az egyik leggyakoribb tízlábú rákfajjá vált a véletlen és direkt telepítések hatására. Most már a Balatonban is megtalálható.
FoxPost lett a Packeta

FoxPost lett a Packeta 

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek.
Hívatlan vendég a Balatonban

Hívatlan vendég a Balatonban 

Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, és kiderült ennek oka is.
Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló

Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló 

Legalábbis az idei vendéjszakaszámok tekintetében.
Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom

Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom  

Nyolcszáz évnyi szolgálat után helyreállították, ami megmenthető volt belőle - készen áll a következő ezer évre.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.