Legyalulják a föld színéről a balatonfüredi görög falut

A füredi önkormányzat megszünteti az Annagora Park Bevásárlóközpont társasházat. A város részben adás-vétel, részben kisajátítás útján, több éves tárgyalások után, megszerezte a közel négyhektáros terület valamennyi tulajdonrészét, egyedüli tulajdonossá vált, írják a város hivatalos honlapján.

A köztudatba csak görög faluként bevonult negyed helyén a tervek szerint közpark és lakóépületek létesülnek, teszik hozzá. Kifejtik, hogy az önkormányzat évek óta dolgozott azon, hogy rendezni tudja, a város szégyenfoltjaként emlegetett egykori görög falu sorsát. Elkötelezettek voltak az építészetileg vállalhatatlan, funkcióját vesztett, szezonális bulihelyként működő épületegyüttes teljes felszámolása mellett.

Mint hozzáteszik, a társasház megszüntetése csak akkor lehetséges, ha ahhoz a nyolcvannál több tulajdonost felölelő társasház minden érintettje hozzájárul. Az önkormányzat a maga 41 százalékos részével eredetileg is a legnagyobb tulajdonos volt a társasházként működő közösségben. A szórakozó központot szezonálisan működtető S.D. Park Üzemeltető Kft. illetve a Masped eddig is partner volt a megszüntetésben, a 17 százaléknyi, 30-35 kisebb üzlettel rendelkező, kistulajdonossal kellett az önkormányzatnak megállapodnia, adás-vétel illetve a megfelelő jogalapú kisajátítás keretében.

A legutóbbi testületi ülésen a képviselők arról döntöttek, hogy a görög falu teljes tulajdonát megszerezve az önkormányzat kezdeményezi a társasház megszüntetését. A cél, hogy egy nagy léptékű közhasználatú park jöjjön létre az ingatlanon. A helyi szabályozási terv szerint a 4 hektáros területen csak 10 százalékos a beépíthetőség. A teljes terület felén közparkot kell létesíteni, de a fennmaradó rész felén is zöldfelületet kell biztosítani a kisvárosias besorolásnak megfelelően.

A jelenlegi épületek elbontásával hosszú idő után végre rendeznék a tájidegen területet.

Forrás: balatonfured.hu / Turizmus Online


Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.
Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden

Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden 

Három nap, több mint ötven nemzetközi szakértő és rengeteg inspiráló előadás.
Zseblámpával a székesegyházban

Zseblámpával a székesegyházban 

Többek között a Szent Mihály Főszékesegyház harangtornyát is felfedezhetik azok, akik a Múzeumok Éjszakáján a veszprémi várnegyedbe látogatnak.
Októberben indiai esküvő-workshop Budapesten

Októberben indiai esküvő-workshop Budapesten  

A brit-indiai Priti Raichura, a luxusesküvők nemzetközi szakértője a HotelPremio Group-pal együttműködve workshopot szervez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.