Májustól már Erdély is megcsodálható a Skanzenban

Májusban nyílik meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének első kiállítási egysége.

Mintegy húszéves előkészítés és négy és fél éves kivitelezési munka eredményeként nyílhat meg májusban az erdélyi tájegység első része - mondta el Cseri Miklós főigazgató egy sajtótájékoztatón, aki szerint a szakmai és a laikus közvélemény évtizedek óta várt óhaja teljesült a programmal. Cseri Miklós kiemelte, hogy a tájegység nemcsak a szórakoztatást, az oktatást és az élményszerzést szolgálja, hanem nagyon fontos értékmentés is történt, mert a modernizációval nagyon gyors módon tűnnek el az épületek. A projekten 27 néprajzos és történész dolgozott, jelenleg a program első fele készült el, a második rész - amely még mintegy száz épületet jelent - a tervek és a remények szerint 2025 környékére valósulhat meg. A kiállítást május 19-én Novák Katalin köztársasági elnök nyitja meg.

Az Erdély épületegyüttes megvalósulásával a Skanzen hatvan hektáros területe tizenöt hektárral növekedett, az épületegyüttes a Sztaravodai út bal oldalán épült fel - olvasható a projekt háttéranyagában. Az épületegyüttes különlegessége, hogy az érdeklődők bepillantást nyerhetnek nemcsak az erdélyi falu, hanem a székelyföldi városok lakóinak polgárosodó életébe is. A 20. századi hétköznapok és ünnepek világában már nem választható szét a falusi és a városi életmód. A Skanzen történetében először vállalkozik ennek bemutatására. A kisvárost hat épület, az erdélyi falut öt porta és az egyházi telken álló unitárius templom, iskola, kultúrház jeleníti meg. Az Erdély épületegyüttes jelenleg több mint 10,1 milliárd forintból valósult meg, kormányzati forrásból.

Forrás: MTI


Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.