Még tíz évre meghosszabbították a Magyar Nagydíj rendezési jogát

Jó úton haladunk afelé, hogy a Hungaroringet világviszonylatban is a legkorszerűbb versenypályák egyikévé tegyük – mondta beszédében Seszták Miklós a Hungaroring aszfaltavató ünnepségén 2016. április 14-én, Mogyoródon. A nemzeti fejlesztési miniszter az eseményen bejelentette, hogy a kormány döntésével összhangban Magyarországnak sikerült megállapodnia a Forma-1 jogtulajdonosával a Magyar Nagydíj rendezési jogának meghosszabbításról.

A beruházás mindannyiunk közös sikere – szögezte le Seszták Miklós, aki Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgatóval közösen avatta fel a teljes hosszában újraaszfaltozott mogyoródi pályát. Az állami tulajdonú Hungaroring Zrt. saját nyereségéből fedezte az aszfaltcsík 4 centiméteres kopórétegének megújítását. A tervek szerint következő lépésben a betoncsík környezete is újjászületik.

A nemzeti fejlesztési miniszter az eseményen bejelentette, hogy Magyarország a Forma-1 jogtulajdonosaival létrejött megállapodás szerint 2026-ig meghosszabbította a Magyar Nagydíj rendezési jogait.

A megegyezéssel egy három évtizedes, mindkét fél számára hasznos közös munka folytatódik. Büszkék lehetünk arra, hogy Magyarország a világ államai közül a leghosszabb megszakítatlan együttműködést tartja fenn a Forma-1 világával – hangsúlyozta a miniszter.

Hozzátette: a Forma-1-es hétvégének kiemelt szerepe van a nemzetgazdaság szempontjából, hiszen több mint 17 milliárd forinttal növeli a hazai GDP-t. A magyar kormány elkötelezettsége a világ egyik legnagyobb presztízsű sportága iránt nem kérdéses. A Magyar Nagydíj mára nemzeti önbecsülésünk része lett.


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.