Megkezdődött a turisztikai kerékpárutak táblázása

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2017-ben 350 millió forint hazai forrást biztosít a kiemelt fontosságú turisztikai kerékpárutak kitáblázására. Az új, egységes arculatú táblák elsőként a Pannonhalma-Balatonfüred és a Fertőd-Keszthely szakaszokon jelennek meg.

A kormány Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos kezdeményezésére támogatja a kiemelt fontosságú turisztikai kerékpárutak kitáblázását. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kisforgalmú országos és önkormányzati utakon, erdei utakon és árvízvédelmi töltéseken helyez el útirányjelző és információs táblákat.

A 2017-es forrásmennyiség hét kiemelt turisztikai kerékpárút kitáblázásának költségeit fedezi a Fertőd-Keszthely, a Pannonhalma-Veszprém-Balatonfüred, a Nagykanizsa-Szepetnek-Semjénháza- Murakeresztúr, az Eger-Mezőkövesd-Poroszló, a Tokaj-Mád-Sárospatak, a Dunaföldvár-Kecskemét- Békés szakaszokon és az EuroVelo11 kritikus szakaszain, mintegy 900 kilométeren.

A munkálatok útirányjelzők kihelyezésével kezdődtek meg Pannonhalma és Balatonfüred között 110 kilométeren, Fertőd és Keszthely között pedig 126 kilométeren összesen 73 millió forintból. Az egységes arculatú táblákkal idővel minden kerékpárúton találkozhatnak majd a biciklisták. A hazai turisztikai kerékpárutak már útszámot is kaptak, amelyeket az új táblákon feltüntetnek. 

A hét kiemelt útszakasz teljes kitáblázása a tervek szerint 2018 végére fejeződik be. A további útvonalak meghatározásáról, kijelöléséről már zajlanak az egyeztetések a helyi civil szervezetekkel.

Révész Máriusz kormánybiztos elmondta: „a kormány számos új turisztikai célú kerékpárút létesítéséről, a meglévő szakaszok korszerűsítéséről is döntött. Az engedélyhez nem kötött építési munkák akár már a jövő évben megindulhatnak. 2020-ig mintegy 70 milliárd forint uniós és 36 milliárd forint hazai forrás áll rendelkezésre hivatásforgalmi és turisztikai célú kerékpárutak és a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésére.”


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.