Megnyílt a Deseda-Kalanderdő

A Gombás-Desedai Parkerdő és Arborétum területén, az ország leghosszabb mesterséges tavának partjainál 17,5 hektáron Deseda-Kalanderdő néven új turisztikai attrakciót alakított ki a SEFAG Zrt. uniós támogatás segítségével, amelyet pénteken nyitottak meg a nagyközönség előtt.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A közel 130 millió forintos fejlesztés megnyitása alkalmából Barkóczi István, a SEFAG Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. az elmúlt öt évben összesen 1,572 milliárd forint támogatást nyert a 2,254 milliárd forint értékű beruházásaihoz. A projektek jelentős része közjóléti objektumok létrehozásáról, megújításáról szólt. A társaság Somogy megyében két arborétumot, erdei iskolát, erdei vasutat, 9 parkerdőt, 4 ökoturisztikai központot működtet, és a közeljövőben avatja a Zselici Csillagparkot.

Ugron Ákos Gábor állami földekért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a vidék fejlesztése, az emberek vidéken tartása nagyon fontos állami feladat. Mint kifejtette, tavaly a huszonkét állami erdőgazdaság - köztük a somogyi - 44 közjóléti-turisztikai célú beruházást hajtott végre, idén ez a szám meg fogja haladni a százat. Az elmúlt öt évben 50 kilátót építettek, vagy újítottak fel, továbbá 34 erdei iskolát működtetnek, amelyek több mint 1300 gyereknek tudnak szálláshelyet biztosítani. Az erdőgazdaságok 11 kisvasutat üzemeltetnek összesen 163 kilométernyi pályahosszon, amelyeken évente 750 ezren utaznak. A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy befejeződött a Kéktúra útvonal felújítása, amely mentén számos szálláshely, szolgáltatás és attrakció várja a látogatókat országszerte.

A megnyitón Gelencsér Attila (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a városiaknak meg kell dolgozniuk a természettel való kapcsolatukért. "Kaposvár és a SEFAG mindent megtesz azért, hogy ez a kapcsolat korrekt, normális legyen, mert az itt élők tudják - az ország egyik legromantikusabb tavának tulajdonosaként -, hogy a természet jól el van nélkülünk, mi viszont nem tudunk ellenni a természet nélkül" - fogalmazott.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere elmondta, a Kalanderdő jól illeszkedik a város fejlesztési stratégiájához, hiszen a somogyi megyeszékhely számára elsődlegesen az élelmiszeripar, a gépipar és a turizmus jelenti a kitörési pontokat.

A Deseda-Kalanderdő a kisebb és a nagyobb gyerekek számára kínál élményeket, így főként a családoknak lehet kedvelt pihenőhelye, osztálykirándulásokat, tanulmányutakat szervezhetnek ide. A beruházás részeként többek között víz fölé nyúló madárfigyelőt, és egyéb, a természet megfigyelésére alkalmas helyeket építettek, illetve alakítottak ki, és lombfedeles tanterem épült ki tematikus tanösvényekkel. A kisebbeket fajátékokkal teli kalandjátszó, a nagyobbakat erő- és ügyességi elemekkel, sportszerekkel teli kalandpálya várja egész évben, ingyenesen. A beruházás tervezésekor gondoltak a fogyatékkal élőkre is, számukra is lehetőséget teremtve a kalandra. Ennek jegyében készült el a "guruló tanösvény" és került fel minden táblára Braille-írással is a tájékoztató szöveg.

Forrás: MTI


Meghalt Somogyi Győző

Meghalt Somogyi Győző 

A hírt a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság tudatta tagjaival.
 A Palatinus legnépszerűbb látványossága  visszatért

A Palatinus legnépszerűbb látványossága visszatért 

Az idei nyári főszezon egyik kiemelt fejlesztése a Palatinus strand közel százéves hullámgépének felújítása, amely sikeres próbaüzemet követően ismét működik.
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.