Megölheti a kisebb médiacégeket a reklámadó

Miközben a médiapiac nagy szereplői csak nyerhetnek a reklámadó egykulcsossá tételével, addig a kis és közepes árbevételű cégek tömegesen mehetnek tönkre a növekvő adóterhek miatt – ezt állapítja meg a Bisnode üzleti információs, céginformációs szolgáltató friss elemzése.

Ha megtörténik a reklámadó mértékének tervezett egységesítése és kiterjesztése a félmilliárd forint éves árbevétel alatti cégekre, az súlyos terhet jelent majd a kisebb médiaszolgáltatók számára. Több mint 1400 médiavállalkozást érint negatívan az adókulcs módosítása – áll a Bisnode nevű, svéd alapítású céginformációs szolgáltató, nemzetközi cégminősítő elemzésében. A társaság szerint a magyar médiapiac kisebb cégeinek csaknem fele már most is veszteségesen működik, így számukra egy újabb adóteher a véget jelentheti.

A Bisnode elemzését az újonnan bejelentett, a jelenlegi sávos rendszert felváltó egykulcsos, ám a jelen állapot szerint alsó sávhatárt nem tartalmazó, így a legkisebb cégeket is érintő tervezet alapján végezte. Bár a mostani módosító javaslat egységes kulcsot határozna meg minden cég számára, ezzel nehéz helyzetbe kerülnének a jelenleg még adómentes sávban lévő kisebb vállalkozások – áll az elemzésben. Az adómentesség eltörlése hasonlóan nehéz helyzetbe hozhatja azokat a kereskedelmi és szolgáltató cégeket is, akik reklámok megrendelőiként, vagy akár saját felületükön hirdetve a jelenlegi szabályozás szerint még adómentességet élveznek a reklámköltéseik után.

A Bisnode szerint a magyar médiapiacot nagyságrendileg 1400 műsorszórással illetve lapkiadással foglalkozó vállalkozás alkotja. A piac több mint 96 százalékát a kisebb, 500 millió forint árbevétel alatti cégek alkotják, ám így is mindössze 8 százalékát adják a teljes piac árbevételének. Az összárbevétel 72 százaléka néhány „mamutcég” kezében összpontosul, melyek 10 milliárd forint feletti árbevétel-kategóriába sorolhatók, és már jelenleg is a reklámadó hatálya alá esnek. Az egy cégre jutó bejelentett alkalmazottak száma átlagosan 4,15 fő a szektorban, aminek okát a sok-sok kisméretű cégnél kell keresni, a cégeknek a 86 százaléka ugyanis kevesebb, mint 5 főt foglalkoztat, míg a 20 fő feletti létszámú cégek mindössze 5 százalékát teszik ki a teljes piacnak.

A szektor pénzügyi kockázatosságát vizsgálva a kevésbé kockázatos ágazatok közé tartozik a Bisnode cégminősítése alapján. A szektor cégeinek közel 73 százaléka már több mint 10 éve működik, 60 százalékuk pedig kimondottan jó likviditással rendelkezik, annak ellenére, hogy a 2013-as évet a szektor 40 százaléka zárta veszteségesen.

A szektor cégeinek kockázatosságát az alábbi diagram foglalja össze:

Bár a pontos adókulcs még nem ismert, többször történt hivatkozás az Ausztria által alkalmazott 5 százalékos kulcsra, aminek mértéke a legmagasabb jelenleg Európában. Az elemzés elkészítésekor a Bisnode a rádió- és tévéműsor szolgáltatási, illetve a napi- és folyóirat kiadási főtevékenységet folytató vállalkozások 2013-as pénzügyi beszámolóinak árbevétel sorait használta. Az egyszerűbb számítások végett feltételezte továbbá, hogy ezen vállalkozások teljes árbevétele reklámadó-köteles tevékenységből származik, illetve az egykulcsos adó mértékét 5 százalékkal kalkulálta.

(Ez Urbán Zsolt, a Magyar Reklámszövetség elnöke szerint viszont nagyon eltúlzott leegyszerűsítés, hiszen főként a magasabb árbevételi sávba tartozó vállalatok között számos lapkiadó is található, amelyek árbevételének jelentős része értékesítési bevétel, így ezek esetében a forgalmat reklámadó-alapnak nem szabad tekinteni. A Bisnode elemzésének érvényes és értelmezhető része szerinte csak az, amely a kis árbevételű cégekre vonatkozik.)

A Bisnode szerint az adóalanyok köre jelentősen meg fog ugrani az adómentes sáv eltörlésével, az egysávos adókulcs bevezetésének abszolút győztese pedig az RTL Klubot is üzemeltető M-RTL lenne, akik a törvény módosításával több milliárd forinttal kevesebb adó megfizetésére kényszerülnének. A nagy vesztesek pedig egyértelműen a kisebb, 500 milliós árbevétel alatti cégek lesznek, számukra az adóterhek növelése komoly megterhelést jelent. Ugyancsak növekvő adóteher várható az 0,5-5 milliárd Ft árbevételű cégek esetében. Várhatóan a piac elbocsátásokkal, költségcsökkentéssel, illetve áremeléssel fog reagálni – fogalmaz az elemzés. Keleti József, a Bisnode Country Managere a szektor kockázatosságának növekedésében, a fizetőképesség romlásában, illetve a kisebb, tartalékokkal nem rendelkező cégek megszűnésében látja az adóváltozás legnagyobb veszélyeit.

Lázár János kedd reggel újra elmondta: biztosan marad a reklámadó, csak annak mértéke a kérdés.


TKI index: enyhén negatívnak érzékelték helyzetüket az ágazat szereplői

TKI index: enyhén negatívnak érzékelték helyzetüket az ágazat szereplői  

A szolgáltatási szektor - és benne a turizmus - továbbra is sokkal jobban teljesít, mint a gazdaság többi szektora.
Budapest gyógyfürdőibe csábít az amerikai szaklap

Budapest gyógyfürdőibe csábít az amerikai szaklap  

A magyar főváros termálkincseiről is beszámolt az amerikai turisztikai szaklap.
Megnyílt a Néprajzi Múzeum minden eddiginél nagyobb állandó kiállítása

Megnyílt a Néprajzi Múzeum minden eddiginél nagyobb állandó kiállítása 

A 3600 műtárgyat bemutató tárlat október 11-től látogatható.
Elstartolt a kreativitás legnagyobb ünnepe - dübörög a Budapest Design Week

Elstartolt a kreativitás legnagyobb ünnepe - dübörög a Budapest Design Week 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) szervezésében, 2024. október 10-én vette kezdetét az ország legnagyobb designfesztiválja, a Budapest Design Week.
Turisztikai fejlesztések indulnak a Pallavicini-kastélynál

Turisztikai fejlesztések indulnak a Pallavicini-kastélynál 

A közlemény szerint a fejlesztések 319 millió forintos költségeit uniós támogatás fedezi, a munkálatok a kivitelezési szerződések aláírása után kezdődhetnek meg.
Acappella zene ünnepe Szegeden

Acappella zene ünnepe Szegeden 

A XVII. Fool Moon Acappella Fesztiválon a műfaj legjobb hazai képviselői és nemzetközi nagyágyúi lépnek majd fel, együtt bemutatva a vokális zene gazdag világát.
Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben

Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben 

2024 augusztus végén a SZÉP kártyákon összesen 96,5 milliárd forint állt rendelkezésre.
Városi séta a miniszobrok nyomában

Városi séta a miniszobrok nyomában 

A főváros utcáin időről-időre felbukkanó miniszobrok nyomába ered október 12-én egy városi séta.
Ez a Klauzál tér már nem az a tér,  ami emlékeiben él

Ez a Klauzál tér már nem az a tér, ami emlékeiben él 

Meghatározó szempont volt, hogy a tér a történelmi öröksége miatt ne csak a kikapcsolódás és a pihenés, hanem a méltó megemlékezés helyszíne is legyen.
A jövő burkolati trendje: vissza a természethez

A jövő burkolati trendje: vissza a természethez 

Organikus formák és természetes árnyalatok uralják a 2025-ös burkolati trendeket.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.