Megszépült a Csallóköz legrégebbi temploma

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője tartott igehirdetést azon a hálaadó istentiszteleten, amelyet a Csallóköz legrégebbi egyházi épületének, a somorjai (Samorín) református templomnak - a magyar kormány anyagi hozzájárulásával megvalósított - külső felújítása alkalmából tartottak a felvidéki településen vasárnap.

Balog Zoltán a helyi gyülekezet tagjaival teljesen megtelt templomban tartott igehirdetésén az értékek melletti kiállás fontosságát hangsúlyozva a "lehajtott fejjel élés" - a kisebbségben élő közösségek önmagukat gyengítő konfliktuskerülésének - hátulütőire mutatott rá. "Egyenesedjetek fel, emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a ti megváltásotok" - idézett Balog Zoltán a helyi gyülekezethez szólva Lukács evangéliumából.

Balog Zoltán az igehirdetést követően átvette a somorjai egyházközség presbitériumának döntése alapján neki adományozott Templom őre címet, amelyet a testület közösség és nemzetépítő szolgálataiért ítélt oda. Az ünnepélyes aktus során a presbitérium képviselői a felújított templom kicsinyített mását és annak szimbolikus kulcsát is átadták az Emmi vezetőjének.

Balog az istentiszteleten bejelentette: a Szlovákiai Magyar Református Keresztyén Egyház korábbi kérése alapján a magyar kormány december elején egymilliárd forintos keretösszegű támogatást hagyott jóvá számukra, gyülekezet- és történelmi örökség megtartó tevékenységükre, valamint épületfelújító célokra. "Ezt az összeget a 2015-ös költségvetésből kapta az egyház és a 2016-os évben tudják majd felhasználni" - mondta az MTI-nek a keretösszegre vonatkozó kérdésére Balog Zoltán.

A somorjai református templom külső részének felújítását az Emmi által nyújtott, mintegy 200 ezer eurós támogatásból sikerült megvalósítani. A munkálatok tavaly májusban kezdődtek el és idén szeptemberben fejeződtek be, a felújítás során a torony és a tetőszerkezet újult meg, illetve az épület új külső vakolatot kapott, valamint átalakították a vízelvezetőt is.

A somorjai templom a Csallóköz legrégebbi egyházi épülete, az Árpád-kori építmény legrégebbi része - a mostani templom északi részén található kápolna - a legújabb kutatások szerint még a XI. században épült. Az eredetileg román stílusban emelt templom az elmúlt évszázadokban számos átalakításon esett át, a 18. század utolsó évei óta funkcionál a helyi református gyülekezet templomaként.

Forrás: MTI


Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.