Megszűnt a hazai turizmus korábbi széttagoltsága

Több szempontból is új időszakot él meg a turizmus, az ágazat számára kedvező az állami intézményrendszer átalakulása - mondta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára egy turisztikai konferencián szerdán Budapesten.

Hozzátette: korábban nem volt szerencsés az a szervezeti struktúra, amelyben a turizmust érintő kérdések "egytől-egyig" más tárcához tartoztak. Jelenleg az az örömteli helyzet állt elő, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (NGM) tartozik a fejlesztésekért felelős államtitkárság és a Magyar Turizmus (MT) Zrt. is, és megszűnt a korábbi széttagoltság - mondta.

Ruszinkó Ádám szerint az intézményrendszer átalakulása mellett új időszakot jelent az ágazatnak a 2014-2020 közötti fejlesztési ciklus elindulása is. Megjegyezte, hogy az uniós források rendszere és elosztása még nem végleges. Kitért arra, hogy 35 folyamatban lévő fontos projektet kapott meg elődjétől, Horváth Viktóriától, az átadás-átvétel barátian zajlott. Közölte: a Külgazdasági és Külügyminisztériummal közösen a turisztikára és az egészségiparra kiterjedő együttműködési megállapodást írtak alá a 3,5 millió lakosú Moldovával.

Az idei eredményeket ismertetve elmondta: a legnagyobb küldőpiacok között továbbra is az élen áll Németország, Oroszország pedig Ausztriát megelőzve feljött a második helyre, és szépen nő a Szlovákiából érkezők száma is. Az orosz embargó miatt az orosz beutazók üteme lassuló, de egyenlőre nem csökkent.

Fontos a belföldi turizmusban a SZÉP-kártya

Hangsúlyozta, hogy a belföldi forgalom növekedési dinamikája négyszerese a külföldinek, amelyben a SZÉP-kártya hatása fontos: idén január-augusztusban 54,8 milliárd forint feltöltés érkezett, ami 11 százalékos növekedésnek felel meg. Június-augusztusban legalább 2 millió ember nyaralását szolgálta a kártya. Az üzleti turizmus fejlesztéséről szólva kitért arra, hogy a budapesti konferenciaközpont tervezése elindult. Minden jel arra mutat, hogy a régóta várt létesítmény megépül - tette hozzá.

Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese előadásában kiemelte: a válság előtti, 2007-es évhez képest tavaly közel 20 százalékkal nőtt a vendégforgalom, a külföldi vendégek száma pedig 14,1 százalékkal. A szállásdíj-bevételben tavaly elért 166,6 milliárd forint 18,7 százalékos növekedésnek felel meg. Budapestre 2007-hez képest közel 30 százalékkal több, 3,3 millió turista érkezett tavaly. A statisztikai adatok - ha a minőségi növekedést sikerül tartani - további növekedést vetítenek előre - vélekedett.

Az Utazó magazin Turizmus és profit címmel megrendezett konferenciáján díjazták az idegenforgalmi adóbevételből (IFA) a turizmusmarketingbe a legtöbbet visszaforgató várost, Nyíregyházát, a turisztikailag leggyorsabban fejlődő város Győr lett. A beutazó turizmusban legaktívabb városnak járó elismerést pedig Hévíz kapta.

Forrás: MTI


Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.