Megújult Budapest egyik legismertebb kirándulóhelye

Megújult a Libegő János-hegyi végállomásának környéke a Normafán; pihenőpark létesült mobil pavilonokkal, valamint az egykori Jánoshegyi vendéglő volt teraszrészén kilátópontot alakítottak ki. A területet múlt csütörtökön adták át.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Hegyvidék fideszes országgyűlési képviselője az átadáson arról beszélt, hogy a Libegő végállomása a fővárosi kirándulóhelyek közül az egyik legismertebb. A XII. kerület részben kormányzati támogatással hatalmas energiákat fektetett abba, hogy a Normafa megújuljon - mondta. Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere elmondta, lassan már öt éve a kormány támogatásával végzik a Normafa fejlesztését.

A Normafa Park fejlesztése folytatódik, jelenleg is folyik a sífutó- és szánkópálya engedélyezési eljárása. A remények szerint jövő ilyenkor már üzemelnek majd - közölte. Pokorni Zoltán kitért arra is, hogy az egykori Jánoshegyi vendéglő volt teraszrészének alapzatát megerősítették, és ott egy kilátópontot alakítottak ki, amely kerekesszékkel is megközelíthető. A beruházás célja egy olyan pihenőpark kialakítása volt, amely mind funkciójában, mind letisztult formavilágával alkalmazkodik az erdőhöz, és kiszolgálja a kirándulók igényeit. A terület központi része a volt parkoló területe. Ott helyeztek el mobil pavilonokat, asztalokat és padokat. A területen illemhely is van. A korábbi aszfaltburkolatot nagy részen cserjékkel, fákkal beültetett zöldfelületek váltották fel. Az ösvényeket stabilizált murva burkolat fedi. A beruházás több mint 130 millió forintból valósult meg - olvasható az eseményre készült tájékoztatóban.

Forrás: Turizmus Online


Különleges vasalószobát találtak Veszprémben

Különleges vasalószobát találtak Veszprémben 

Meglepő helyen, az 1770-es évek elején épült Szent József Ház vasalószobájának mennyezetén tártak fel díszítőfestést a veszprémi várnegyed megújítását végző szakemberek
Rangos díjra jelölték az atlétikai központot

Rangos díjra jelölték az atlétikai központot 

A központ a neves ArchDaily építészeti portál 2025-ös Év Épülete díjának sport kategóriájában kapott jelölést.
Repülős programok egész évre

Repülős programok egész évre 

Ebben az évben is programkavalkáddal várják a látogatóikat a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban.
Lepipálták a külföldiek a magyarokat

Lepipálták a külföldiek a magyarokat 

Összesen 22 206 turisztikai szálláshely, ezen belül 2149 kereskedelmi, illetve 20 057 magán- és egyéb szálláshely fogadott vendégeket.
Bejelentették, kik lépnek fel idén a Szigeten

Bejelentették, kik lépnek fel idén a Szigeten 

ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is a Szigetre látogat.
Bélyegritkaságok a Pénzmúzeumban – új időszaki kiállítás

Bélyegritkaságok a Pénzmúzeumban – új időszaki kiállítás 

Csaknem 200 év hazai és nemzetközi bélyegritkaságai a Pénzmúzeum és a Bélyegmúzeum közös tárlatán.
Egy hazánkban jelen lévő utazásszervező csődöt jelentett – FRISSÍTVE

Egy hazánkban jelen lévő utazásszervező csődöt jelentett – FRISSÍTVE 

Alább közöljük az ezzel kapcsolatos részleteket.
IBUSZ: ahol 2025-re magasra tették a lécet a piac többi szereplőjének  – videóval

IBUSZ: ahol 2025-re magasra tették a lécet a piac többi szereplőjének – videóval 

Az IBUSZ exkluzív partnerrendezvényén jártunk január 23-án, a Várkert Bazár elegáns tereiben, ahol a tartalmas szakmai részt követően gáláns fogadás, majd ezt követően zene, tánc zárta a programot.
Napokon belül lejár az MI-jártasságra adott határidő

Napokon belül lejár az MI-jártasságra adott határidő 

A munkatársak képzését február 2-ig kell biztosítania a cégeknek.
Páratlan műkincsek az idei antik vásáron

Páratlan műkincsek az idei antik vásáron 

Az idei Art and Antique Budapest kiállításon és vásáron 40 galéria vesz részt, festmények, szobrok, ékszerek, értékes könyvek, szőnyegek és bútorok is szerepelnek majd a kínálatban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.