Mesterséges intelligencia a Káli-medencében

Mesterséges intelligencia (MI) kiállítás nyílik július 9-én, Szentbékállán, a Pegazusban. A különleges tárlat szeptember 5-ig látogatható.

A Klara and the Sun kiállítást Kazuo Ishiguro hasonló című könyve ihlette. A szerző elragadó érzékenységgel ábrázolja Klara karakterét. Klara türelmes, előzékeny és jóval több empátia szorult belé mint a legtöbb emberbe. Nem véletlenül, hiszen Klara nem ember, hanem egy mesterséges barát (AF), technikailag pedig egy napelemes robot.

A mesterséges intelligencia elbeszéléséből kirajzolódó “ember” a félelmek és a vágyak közötti kusza kapcsolatrendszerektől vezérelve formálja életvilágát. Elsősorban azt a világot, amelyben „a természetes beállítódásban tapasztaljuk a természetet, a kultúrát és a társadalmat, állást foglalunk ezek tárgyaival kapcsolatban, azok befolyásolnak bennünket, mi meg hatunk rájuk. Ebben a beállítódásban az életvilág létezését és tartalmainak tipikáját minden további nélkül kétségbevonhatatlanul adottnak fogadjuk el”.

 

A kiállítás tizenegy művész munkáján keresztül reflektál ezekre a korántsem egyértelmű tartalmi tipikákra, amik meghatározzák viszonyunkat a természettel, a technológiával és egymással, de talán legfőképpen magával a létezéssel. A tárgy- és a képalkotás hagyományos művészeti médiumain túl a tudomány és a technológia aktuális eszközköszleteit felvonultató tárlat aktív részvételre invitálja a látogatókat. Virtuális valóság, adatszobrászat, 3D-mapping, interaktív pszeudo-holográfia, fény- és kinetikus installációk, illetve mesterséges intelligencia által generált alkotások csak pár példa a különleges művek sorából.

Művészek: Daim Aggott Hönsch, Barabási Albert László, Bordos László Zsolt, Kitzinger Gábor, Komoróczky Tamás, Kovács Ivó, Kuchta Klára, Mátrai Erik, Nagy András, Turcsány Villő, Sztojánovits Andrea

Kurátor: Lukács Viola

A kiállítás ingyenesen látogatható. 

Forrás: Turizmus Online


Komolyzenei fesztivál Szegeden

Komolyzenei fesztivál Szegeden 

Az április 1-jéig tartó eseménysorozat idén Bartók Béla halálának nyolcvanadik évfordulója köré szerveződik.
André Kertész kiállítás a Capa Központban

André Kertész kiállítás a Capa Központban 

Válogatás André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből.
Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten

Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten 

A Nemzetközi Termálturisztikai Konferenciát június 4-6. között tartják a magyar fővárosban.
Hazai kutatás a bolygónk sorsáról

Hazai kutatás a bolygónk sorsáról 

A friss kutatás szerint környezetbarát termékek vásárlásával nyugtatja a lelkiismeretét bárki, mintsem csökkentené a fogyasztását
Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában

Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában 

Különleges látványban lehet részük azoknak, akik a belvárosi Falk Miksa utcába látogatnak: egy 400 kilós műalkotás tűnt fel a Virág Judit Galéria előtt.
A Fürdőszövetség  az idei tervekről

A Fürdőszövetség az idei tervekről 

2023-ban 33 millió vendég járt a magyarországi fürdőkben, tavaly ennél 5 százalékkal több, de ez még mindig elmaradt mintegy 10 százalékkal a 2019-estől.
Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban

Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban 

A fényképezés nem csupán dokumentáció, hanem felfedezés is – a valóság rétegeinek feltárása, a láthatatlan láthatóvá tétele.
Ilyen lesz az idei évad Szigligeten

Ilyen lesz az idei évad Szigligeten 

Május 1-jén a 35. Mediawave Fesztivállal indítja útjára a 2025-ös tavaszi-nyári évadot a Szigliget Várudvar.
Hétvégén még síelhet a Mátrában

Hétvégén még síelhet a Mátrában 

Kiváló, havas pályák, tavaszi síélmény vár mindenkit – üzenik a szervezők.
Sajátos módon ünnepli születésnapját a gyulai kastély

Sajátos módon ünnepli születésnapját a gyulai kastély 

Immár negyedik éve szervezik meg a találkozót, amely akkora népszerűségre tett szert, hogy kihagyhatatlan programelemmé vált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.