Mikulásház az Ezer Év Parkjában

Mórahalom az adventi időszakban új turisztikai attrakcióval színesítette kínálatát: a Mikulás-ház az Ezer Év Parkjának alsó, - múzeumpedagógiai foglalkoztató terében került kialakításra. Az elementáris cél – a gyermekek élményalapú szórakoztatása – adott volt, a feladat az új szolgáltatás megfogalmazása, kivitelezése és beillesztése volt az intézmény és a város kínálatába.

A kezdeményezésnek otthont adó intézmény teljes főépülete gazdag, karácsonyi hangulatú díszkivilágítással külső és belső fotópontokkal színesedett.

A Mikulás-ház bejáratát egy egyedileg készített postaláda és egy felirattábla jelzi, az ajtón áthaladva már egy kedves manó várja a betérőket, hogy illatok, fények, hangok és játékok környezetében hangolja rá a gyermekeket a Mikulással való találkozásra. Ebben a térben varázsszekrény, fogadalom-vonal, manó-faktúra, avagy a barátság szigete, téliesített diorámán zakatoló vonat és csokiszökőkút várja a vendégeket.

Több játéknak nevelő hatása is van, hiszen a varázsszekrényből úgy tudnak egy plüssállatot kivenni a gyermekek, hogy egy otthonról elhozott kerül a helyére, a fogadalom-vonal a kimondott szó jelentőségére tanít, míg a manó-segéddé válás a közösség fontosságát szimbolizálja, persze korosztálykompatbilis módon.

A látogatás fénypontját a Mikulás-rezidenciába történő belépés és a Mikulással megvalósuló találkozó jelenti. A gyermekek szóba elegyedhetnek a Mikulással, aki a „Nagy Könyvéből” személyre szabott információkkal is rendelkezik az apróságokról, ezáltal pedig még inkább átélhetővé válik a gyermek szemszögével, hogy a Mikulás egy mindentudó, bölcs apó.

Az új attrakció az indulási évhez képest a vártnál nagyobb érdeklődést váltott ki, így a következő évben ismét terveznek a működéssel. Mint a turizmus alapvető tényezőjeként már megszokott a településen, az új attrakciókból a helyiek is profitálhatnak. A helyi lakosok és intézmények 50%-os kedvezménnyel vehetik igénybe a szolgáltatást úgy, hogy a Parkot is ingyenesen látogathatják meg.

A vendégek kombinált jeggyel szintén kedvezménnyel léphetnek be a makettpark kül- és beltéri kiállítótereibe. Idén még december 23-ig van lehetőség előzetes bejelentkezéssel a Mikulás-ház meglátogatására, az Ezer Év Parkja Mórahalom pedig a két ünnep között is várja a vendégeket.


Minden, amit a hazai rendezvénypiac beárazásáról tudni érdemes

Minden, amit a hazai rendezvénypiac beárazásáról tudni érdemes 

Nemzetközi árajánlati rendszer bevezetését javasolja a MaReSz a hazai rendezvénypiac számára.
Húsvéti díszben a dinnyési kisvonat

Húsvéti díszben a dinnyési kisvonat 

Nyuszivonat, tojásfestés és kerámiaszobrok a Skanzen Körtemplomában.
Hagyományőrzés digitálisan – itt az új applikáció

Hagyományőrzés digitálisan – itt az új applikáció 

Az idei húsvétkor kiváló példát mutat számos magyar település arra, hogyan lehet a gyakran több száz éves néphagyományokat életben tartani, továbbadni a fiatalabbaknak.
Eldőlt a sorsa Esterházy Péter egykori otthonának

Eldőlt a sorsa Esterházy Péter egykori otthonának 

Fordítók és külföldi szerzők számára biztosít majd rezidenciaprogramot, és irodalmi eseményeknek is otthont ad az az alkotóház, amelyet Esterházy Péter író egykori otthonából alakítanak ki Budapest III. kerületében.
Itt van Európa legnagyobb összefüggő nárciszmezeje

Itt van Európa legnagyobb összefüggő nárciszmezeje 

Nárcisznapot rendeznek Babócsán.
Miskolc szeretne felkerülni a nemzetközi turizmus palettájára

Miskolc szeretne felkerülni a nemzetközi turizmus palettájára 

Ennek érdekében B2B workshop körútra indultak.
Fény derül a titokra, ami tömegeket vonzhat a Hősök terére

Fény derül a titokra, ami tömegeket vonzhat a Hősök terére 

Az utóbbi időben néhány kimagasló értékű és nagy érdeklődést kiváltó időszaki bemutatóval hívta fel magára a figyelmet a Szépművészeti Múzeum.
Több mint 30 ezren futni mentek – sok a női futó és a nemzetközi résztvevő

Több mint 30 ezren futni mentek – sok a női futó és a nemzetközi résztvevő  

31 530 indulóval zárult a 40. Telekom Vivicittá Városvédő Futás április 12-13-án Budapesten.
BGYH: kevesebb bevétel és vendég, több kedvezmény a budapestieknek

BGYH: kevesebb bevétel és vendég, több kedvezmény a budapestieknek 

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) a 2025. évi tervben a tavalyi forgalomhoz hasonlóan megközelítőleg 4 millió vendéggel számolnak.
Látogatási korlátozások a hazai nemzeti parkokban

Látogatási korlátozások a hazai nemzeti parkokban 

A ragadós száj- és körömfájás terjedésének megelőzése érdekében vezetik be a szigorító intézkedéseket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.