Milyen célt szolgál a weboldalunk?

Manapság már szinte mindenki elmondhatja magáról, hogy rendelkezik valamilyen weboldallal, az viszont egyáltalán nem biztos, hogy be is tölti az üzleti szerepét. Lehet, hogy tetszetős, tán még némi tartalom is helyet kapott rajta, ám ez önmagában mégsem elegendő a pénztermeléshez.  

Mitől számít üzleti fókuszúnak egy weblap?

Amennyiben biztosra mennénk, s nem egyedül kísérleteznénk a tartós siker reményében, érdemes a 7Blog profi weboldal készítés szolgáltatását választanunk. Általuk profitorientált, jövőálló weboldalt kaphatunk, amely SEO-optimalizált, prémium technológiákkal felturbózott, illetve reszponzív kialakítással rendelkezik. Egyetlen mondattal jellemezve üzleti szemléletű, tehát be kell töltenie azt a feladatot, amellyel pénzt hoz a vállalkozás számára. 

Ellenkező esetben miért is szánnánk energiát és anyagi ráfordítást egy honlap elkészítésére, ha nem hozza az elvárt eredményeket? Az igazság az, hogy több évre előre kell terveznünk, ehhez pedig nem árt a gyakorlati üzletfejlesztési tapasztalat. Ebben a vonatkozásban láthatjuk azt is, hogy érdemesebb online marketing szakemberekhez fordulni, hiszen ők birtokolják ezt a tudást.

Már a weboldal készítés nulladik lépésénél ismernünk kell a céljainkat, hogy mi is lesz a legfőbb feladata – például konkrét értékesítés a felületen – hogyan szerezzük meg a látogatók figyelmét, milyen csatornában terelgetjük őket a vásárlóvá válás érdekében. Mélyen belegondolva pontosan tudjuk, hogy nem elég a mutatós váz megtervezése, hanem sokkal lényegesebb a rengeteg háttérfolyamat, az automatizmusok, az integrációk beépítése. 


Szemléletváltás az üzleti életben

Ahhoz, hogy valóban sikeresek lehessünk, először is tisztázzuk magunkban a következőket: miért szeretnénk weboldalt, lesz-e közvetlen értékesítés? Milyen integrációkban gondolkodunk? Milyen plusz funkciók szükségesek? 

Igen sokféle megoldás létezik, a céges weboldal betölthet edukáló szerepet, miközben zajlik a szolgáltatás értékesítése is, lehet akár fizetős blog része is, ahol lényegében az értékes tartalmak jelentik a bevétel egy részét. Amikor belefogunk a weblapunk tervezésébe, elkészítésébe, azzal egy időben már javarészt ismernünk kell a termék/szolgáltatás palettánkat. 

Minden területen lehetetlen helytállni, viszont elhasalni a kezdeti lépéseknél annál könnyebb. Így pedig duplán is rosszul járunk, hiszen nem elég, hogy feleslegesen tettünk bele energiát, de még a rendeltetését sem látja el. Ezt szem előtt tartva sokkal okosabb, ha egy profi csapatra bízzuk az egész weboldal készítési folyamatot, például egy veterán online marketing ügynökségre. 

Mit nyerünk, ha szakértők segítségét vesszük igénybe?

Egyrészt biztos alapot hozunk létre vállalkozásunk számára, amellyel valóban a pénztermelésre helyeződhet a fókusz. Másrészt nemcsak igényes, de funkciógazdag weboldallal gazdagodhatunk, amely betölti a neki szánt szerepet és segíti a hosszú távú eredményességet.

 


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.