Minden eddiginél több vendég a Bükki Nemzeti Parkban

Idén is rekordokat döntött a vendégforgalom a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság bemutatóhelyein, a legtöbb bemutatóhelyen sokkal több vendég fordult meg idén nyáron, mint 2018-ban. – nyilatkozta Nagy Júlia, az Igazgatóság ökoturisztikai vezetője.

Idén tavasszal indult el az Igazgatóság Bükk-vidék Geopark népszerűsítését célzó kampánya, elsősorban az egyéni turistákra fókuszálva. A kampány sikerét mutatja, hogy a legnagyobb forgalomnövekedést a Bükkben regisztrálta az Igazgatóság. A lillafüredi Anna-barlangban a 2017. évi vendégforgalmat 26%-kal haladta meg az idei látogatószám, a tavaly január-augusztusi vendégforgalomnak pedig közel a háromszorosát regisztrálták, 53%-os növekedéssel.

Jelentős vendégforgalom növekedés jellemezte a szilvásváradi bemutatóhelyeket is: a Millenniumi Kilátóba 28%-kal mentek fel többen, mint a tavalyi évben, a Szalajka-völgyi Információs Ház forgalma pedig, ahol ebben az évben különféle foglalkoztató programokkal is várták az érdeklődőket, a duplájára nőtt. A látogatószám növekménybe nem tartozik bele, de kiemelendő, hogy már az idén tavasszal átadott Szomolyai Kaptárkő bemutatóhelyen is 5775 ember fordult meg augusztus végéig. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nógrád megyei bemutatóhelye az Ipolytarnóci Ősmaradványok, ahol 2018-ban 60%-os volt az éves látogatószám növekedés.

A tendencia – ha nem is ilyen mértékben – folytatódott idén is, az év elején, április végéig a tavalyi hasonló időszakban regisztrált forgalom négyszeresét fogadta a terület, a nyári hónapokban pedig 7,6%-kal nőtt a vendégek száma a tavaly nyári hónapok forgalmához képest, így összességében augusztus végéig a BNPI bemutatóhelyeit több mint 15.000 fővel keresték fel többen, mint 2018 hasonló időszakában.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai szakemberei arra kérik a látogatókat, hogy az őszi időszakban is figyeljenek oda a környezeti fenntarthatóságra, ne szemeteljenek az erdőkben, legyenek ökotudatosak a pihenésük során. Az Igazgatóság tanácsai ezzel kapcsolatban itt olvashatók: https://www.bnpi.hu/hu/hir/kiranduljon-okotudatosan. A jegyvásárlások esetén a sorban állás elkerülésére pedig javasolt az online jegyvásárlást választani a www.bnpi.hu oldalon, amellyel szintén hozzájárulhatunk a környezetünk védelméhez.

Forrás: Turizmus Online


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.